A versenyt Szenttamáson a Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskolában tartják (Dózsa György utca 1.) 2026. április 25-én (szombaton) 13 órai kezdettel. Az esemény szervezője a Gion Nándor Kulturális Központ. A csoportok létszáma nem korlátozott. A benevezés történhet egyenként vagy csoportosan, iskolán vagy művelődési egyesületen keresztül. A bírálóbizottság tagjai Borsi Ferenc, Flamand István és Hézső Zsolt.

A jelentkezési határidő 2026. április 21. A jelentkezéshez szükséges adatok: a fellépő(k) neve, korosztálya és létszáma, az egyesület neve, település, a felkészítő(k) neve, illetve elérhetősége (telefonszám és ímélcím).A felsorolt adatokat a gionnandoremlekhaz@gmail.com ímélcímre kell beküldeni. A bejelentő mellé csatolják a fellépő(-k) rövid, pár mondatos bemutatkozóját.

P. L.

The post Felhívás a XXXI. Aranycitera rendezvényre appeared first on Szenttamás.

A jeligével ellátott eddig meg nem jelentetett pályamunkák beérkezési határideje 2026. június 1. A szervezők kérik a pályázókat, hogy a postai úton beküldött pályaművekhez zárt borítékban csatolják elérhetőségüket, az elektronikusan beküldött pályamunkák mellé pedig külön dokumentumban csatolják személyi adataikat és pontos elérhetőségüket (cím, telefonszám, ímél). Az eredményeket a Gion Nándor Emlékház honlapján és a sajtóban teszik közzé augusztus elején. A bírálóbizottság augusztusban adja át a díjakat a Gion Nándor Emlékházban Szenttamáson.

Elfogadják a nyomtatott és az elektronikusan beküldött pályázati munkákat is.

Egy szerző legfeljebb három munkával jelentkezhet, de ugyanazzal a jelszóval.

Az első három helyezett oklevelet és pénzjutalmat kap. A három legjobb és a bírálóbizottság által kiadásra javasolt valamennyi alkotás megjelentetését az újvidéki Forum Könyvkiadó Intézet vállalja.

A pályázati munkákat a Gion Nándor Emlékház ímélcímére vagy postai címére lehet küldeni: gionnandoremlekhaz@gmail.com, illetve Gion Nándor Emlékház, Popovača venac u. 30., 21480 Srbobran (Szenttamás), Szerbia.

P. L.

The post Gion Nándor Novellapályázat 2026 appeared first on Szenttamás.

Fotók: N. D.

The post Szilasi nap Muzslán appeared first on Szenttamás.

Színültig megtelt a Szenttamási Népkönyvtár olvasóterme kedden, amikor a Gion-Nándor napok rendezvénysorozat keretében az újvidéki Egretta Természetfotós-csoport két tagja mutatkozott be a közönségnek. A csoport célja, hogy bemutassa a természet szépségét és felhívja a figyelmet a természeti értékek megőrzésére és védelmére.

− A természetfotós-csoport hivatalosan 2003-ban civil szervezetként alakult meg, de előtte már hosszú éveken át dolgoztunk. A hivatalos bejegyzésre elsősorban azért volt szükség, mert abban reménykedtünk, hogy majd némi támogatáshoz is hozzájutunk, mert ez a hobbi igen költséges, a felszerelés is tetemes összegbe kerül, és az eszközöket állandóan újítani kell, ahogy a technika is fejlődik. Ráadásul egy-egy természetjárás folyamán rengeteget költünk üzemanyagra. Azonban  gyorsan rádöbbentünk, hogy az ilyen jellegű civil szervezet, mint a miénk, nagyon kevés támogatást kap, mert hiába volt a folyamatos pályázás, rendszerint elutasították az ötleteinket. Innentől önerőből valósítjuk meg elképzeléseinket – magyarázta Attila.

Kiemelte, fő célkitűzésük az, hogy az emberek, a fiatalok és a művészek közvetlenül és elsőkézből ismerjék meg a saját környezetükben lévő természetet és annak értékeit.

− Több évtizede az emberek a tévében oroszlánokat, cápákat, elefántokat, zsiráfokat stb. látnak, így nincsenek tisztában azzal, hogy az őket körülvevő környezet milyen nagy kincseket rejt. Ugyanakkor fontosnak tartjuk, hogy feltárjuk és ismertessük azokat a problémákat, amelyekkel a mellettünk és körülöttünk lévő élővilág szembesül. Az urbanizált környezetekben folyamatosan szűnnek meg a legelők és az erdők, kiszáradnak a folyók és a tavak, mindez egy óriási probléma, amit nem győzünk eléggé hangoztatni. Nyilván mi hárman ehhez nem vagyunk elegen, de ahhoz igen, hogy felhívjuk rá a figyelmet. A Vajdasági RTV immár hatodik éve sugározza a Natura Pannonica című sorozatot, keretében minden második hónapban egy harminc perces természetfilm kerül bemutatásra. Ezekben megpróbáljuk bemutatni az aktuális témákat és azokat az élőlényeket, amelyeket az emberek kevésbé ismernek, de megtudhatják azt is, hogy mennyire fontos óvni a környezetünket, hogy megőrizzük a még megmaradt élővilágot. Mert minden évben egyre kevesebb az erdő, kevesebb a madár, a ritka fajokról nem is beszélve, a megsemmisülés hatalmas ütemben halad. A fényképekkel és a saját produkcióban készült természetfilmekkel erre próbáljuk felhívni a figyelmet. – mondta Lukács Attila.

Szavai szerint két dolog vitte az életét ebbe az irányba. Az egyik az, hogy édesapjával már kicsi kora óta közösen járták a természetet, az első fotókat hétévesen készítette. Míg más gyerekek a képregényeket bújták, addig ő a világviszonylatban rangos fotósújságokat lapozgatta. A másik dolog pedig maga Szenttamás, hiszen nagyon közel laktak a Krivaja folyóhoz.

− Minden nap a víz mellett voltam. Amint befejeztük az öcsémmel a házi feladatot, azonnal mentünk a folyópartra. Csónakáztunk, horgásztunk, figyeltük a madarakat, fényképeztünk, és nagyon hálás vagyok azért, hogy ilyen környezetben nőttem fel. A mai napig szívesen jövök Szenttamásra, hiszen az életem felét itt éltem le − fogalmazott a természetfotós.

Attila elmesélte azt is, hogy eddig 33 természetfilmet készítettek, melyeket a nézők a televízióban láthattak, és hogy van még egy tartozása a szülőfaluja iránt, mégpedig az, hogy a Krivajáról is kell filmet készíteni.

− A mai bemutatkozásra egy olyan filmet hoztunk, amely a Csík-ér jelenlegi állapotát mutatja be. Azért esett a választásunk erre a filmre, mert az ott látott, tapasztalt és rögzített anyag szinte tükörképe a Krivajának. Mind a két helyen van víztározó, a folyó haldoklik, szennyezett, kiszárad, a még megmaradt növény- és állatvilág pedig lassan tönkremegy. Terveink szerint a Szenttamást kettészelő folyóról szóló történet forgatása valószínűleg már az idén megkezdődik – mondta a természetfotós.

Az est folytatásában a nézők a Természet mint örökség című kisfilmet láthatták, amely Lukács Áron, a csoport legfiatalabb tagjának vizsgafilmje is volt. Az követően a Natura Pannonica című sorozatból a Csík-érről készült kisfilmet vetítették. Mindkét produkció nagy sikert aratott.

Szöveg és fotó: Paraczky László

The post Három generáció őrzi a természet értékeit appeared first on Szenttamás.

Szenttamáson a Gion Nándor Napok rendezvénysorozat keretében minden év februárjában Gion Nándor íróra emlékeznek, aki 85 éve, 1941 február elsején született Szenttamáson. Az idén a sorozat a helyi Népkönyvtárban Gion Nándor nyomában című rajz- és irodalmi pályázat sikeres pályázóinak kihirdetésével és a díjak átadásával kezdődött. Ugyanakkor meghirdették az idei Gion Nándor Novellapályázatot is, amelynek célja a magyar irodalom és szellemiség gazdagítása, új művek írásának serkentése, a gioni irodalom továbbéltetése.

A jelenlévőket Pintér Andrea, a Népkönyvtár igazgatója köszöntötte, aki az író munkásságáról szólva többe között elmondta, hogy Gion legszívesebben szülőfalujáról, az itt élő emberekről írt. Első írói sikerét az 1968-ban megjelenő Kétéltűek a barlangban című regényével érte el, ezt követte a Testvérem, Joáb, majd családregényének első darabja, a Virágos katona. Több ifjúsági regényt is írt, A kárókatonák még nem jöttek vissza háziolvasmány, de népszerű a Postarablók, az Engem nem úgy hívnak, és a Sortűz egy fekete bivalyért című regénye is. Műveiből hangjátékok, filmek, színdarabok készültek. Munkásságát számos díjjal jutalmazták, többek között József Attila-díjat, Márai Sándor-díjat valamint a Magyar Köztársaság Babérkoszorúját is elnyerte.

− A Gion Nándor napok keretében a könyvtárban mi is igyekszünk évről-évre népszerűsíteni az író műveit, a helyi értékeket, és olyan programokat szervezünk, amelyek valamilyen módon kapcsolódnak a szenttamási íróhoz, az itteni tájhoz, emberekhez. A Gion Nándor nyomában című rajz és irodalmi pályázatunkat az író nevét viselő emlékházzal közösen immár ötödik alkalommal hirdettük meg, és az önkormányzat támogatásának köszönhetően könyvjutalomban részesítjük a legsikeresebb pályázókat – mondta Pintér Andrea.

A kiírás részleteiről szólva kifejtette, a rajzpályázatra az alsós diákok munkáit várták, akik a télhez és a karácsonyhoz kapcsolódó élményeiket rajzolhatták meg, megelevenítve az író szülőfalujának jelentősebb épületeit, helyszíneit.  Az irodalmi pályázatra viszont felsős diákok írhattak történetet, az Angyali vigasság című ifjúsági regény ötlete alapján, a karácsonyhoz, a betlehemezéshez és a télhez fúződő élményeiket írhatták meg, beleszőve Szenttamás helyszíneit, épületeit, hagyományait.

Az alsósoknál a következő eredmények születtek: Az első osztályból díjat nyert Bakos Emma, Nagygellér Natali és Romoda Krisztina. A másodikosok közül Berecz Szófia, Pozsonyi Alíz és Teleki Todor rajza lett a legjobb, míg a harmadikos diákok közül Andróczky Bulcsú, Kovács Mia és Paska Adél kapott díjat. A IV.2 osztályból Gavlik Ármin, Romoda Krisztián és Vörös Eléna, a  IV.3 osztályból pedig  Pelle Lídia, Soltis Leon és Szabó Noel munkáját jutalmazták.

A felsősök kategóriájában az ötödikesek közül Andróczky Bendegúz, Füstös Lóránt és Pintér Nikoletta, a  hetedikes tanulók közül  Blazsanyik Zsófia, Dragaj Dániel, Juhász Vivien, Szép Dominik és Zsivcsity Angyela, a nyolvadikosok közül pedig Süge Hunor és Süge Magor munkája került a legjobbak közé.

A díjkiosztót a Vajdasági Népek és Nemzetiségek Hagyományápoló Klub Boróka és a Kárókatonák kórusa tette ünnepélyesebbé.

Matarugin Elvira, a másodikosok tanítónője elmondta, a gyerekekkel nagy lelkesedéssel készültek az idei rajzpályázatra.

− A rajzainkon ott vannak a Gion-helyszínek, a templom, a Krivaja folyó, a Szív, a kálvária. A munkák a karácsonyi ünnepekre hangolódva készültek el. A templomudvarban már állt a feldíszített karácsonyfa és az adventi koszorú. Ez alkalommal igen érdekes technikával dolgoztunk. Először mindent jó erősen megrajzoltunk zsírkrétával, majd lefestettük fekete tussal az egész rajzlapot. Végül vízzel lemostuk a tust. Esti képet szerettünk volna varázsolni, hiszen a hóborította tájon a legszebbek az esti játékok. Például ilyenkor a legérdekesebb szánkózni a kálvária melletti domboldalon, korcsolyázni a Krivaján, és megcsodálni a templomudvarban égő gyertyákat. A gyerekek nagyon izgatottan várták a végeredményt, hogy mi is fog történni rajzaikkal a fekete tus lefestése után – mondta Matarugin Elvira. 

A Gion Nándor-napok rendezvénysorozat február 10-én 18 órakor folytatódik, amikor Lukács Attila, az Egretta természetfotós csoport vezetője Natura Pannonica − Vendégségben a természet csendjében címmel filmvetítéssel egybekötött előadást tart. Ezt követően február 25-én dr. Horváth Futó Hargita lesz a vendég, aki a szenttamási Morel András kockás füzetéről-önéletrajzáról tart előadást.

Forrás: Magyar Szó, Paraczky László

The post Ha február, akkor Gion Nándor Napok appeared first on Szenttamás.

The post Gion Nándor Napok 2026. appeared first on Szenttamás.

Egy művet akkor lehet kanonikusnak tekinteni, ha produktívan hat a mai kulturális termelésre, modellként szolgál új művek létrehozására: ha kiadják, olvassák, interpretálják, tanítják, tudományos értekezések tárgyává teszik, rádióra alkalmazzák, színre viszik, filmet forgatnak belőle, kritikák jelennek meg az előadásáról, filmadaptációról. Gion Nándor életműve inspirációs forrásnak tekinthető, napjainkban is produktív erőként hat. A Gion-kultusz megnyilvánulási formáihoz sorolhatók az elmúlt évtizedek alatt kiosztott elismerések, díjak, az író irodalmi műveiből készült színházi adaptációk, filmek, hangjátékok, hangoskönyvek, köteteinek fordításai, az oktatásügyi dokumentumokba bekerült művei, a róla készült dokumentumfilmek, műveinek újrakiadása, az életművéről írt monográfiák, tanulmánykötetetek, a műveit és a róla szóló irodalmat összefoglaló bibliográfiák, a tiszteletére alapított Gion Nándor prózaírói ösztöndíj, a szülőházából kialakított irodalmi múzeum és az emlékház által szervezett szépirodalmi és műfordítói pályázatok.

A szövegek hírnevét a társművészetek is fenntartják, sőt a kánoni rang sokszor valamelyik társművészetnek köszönhető – írja Szegedy-Maszák Mihály a Megértés, fordítás, kánon című kötetében. Gion Nándor műveire hamar felfigyelt a színház- és filmművészet, valamint az elektronikus médium, a televízió és a rádió is. Ez az érdeklődés ma sem lankad. 2019-ben például az M5 kulturális csatorna számára 53 perces portréfilm készült Gion Nándorról. A stáb tagjai Szenttamáson is jártak, ahol az író nevét viselő emlékházban, továbbá a Gion-regényekben szereplő helyszíneken forgattak. András Ferenc magyar filmrendező, forgatókönyvíró, producer korábban Gionnal három filmet is készített közösen, és pár forgatókönyvet írtak, amelyekből végül nem készült film.

Az 1980-as években a Testvérem, Joábból és az ifjúsági regényből filmek, tévéfilmek készültek. Vicsek Károly Naplemente című alkotása a Testvérem, Joáb című regény filmes adaptációja. A Kanizsán és Versec környékén forgatott filmet 1982-ben a pulai filmfesztiválon mutatták be. Vicsek Károly 1985-ben az Ezen az oldalon novelláskötetet filmesítette meg Késdobáló címen, 1988-ban Gion Nándorral együtt írták a Keresünk egy jobb hajót című film forgatókönyvét, amellyel 1989-ben elnyerték a Zsűri Díját a Televíziós Gyermekműsorok és Gyermekfilmek VIII. kőszegi Szemléjén. András Ferenc a Postarablókat és A kárókatonák még nem jöttek vissza, Szabó László a Sortűz egy fekete bivalyért, Sára Sándor A vád, Havas Péter pedig az Izsakhár alapján készült A szivárvány harcosa című filmet rendezte.

Az 1971-ben megjelent Ezen az oldalon kötet novelláiból készült hangjátékot 1973 januárjában sugározta két részben az Újvidéki Rádió magyar nyelvű drámaműsorainak szerkesztősége. A drámaműsorok szerkesztősége ezt követően dramatizálta a Virágos Katonát, a Kárókatonákat, a Postarablókat, az Angyali vigasságot, az Izsakhár-szövegeket és számos más novellát. A Kitalált és igaz szenttamási történetek az 1920-as és 30-as évekből című hangjátékot, amely a Latroknak is játszott második regényének, a Rózsaméznek az adaptációja, tíz részben sugározták 1977 októberétől. A Sortűz egy fekete bivalyért alapján készült Izidor című rádiójáték Izidor az Újvidéki Rádió és a Magyar Rádió koprodukciójában készült, a két rádió együttműködésének e formája a Gion-novella dramatizált változatának elkészítésével kezdődött, a szerepeket újvidéki és budapesti színészek játszották. A bemutatóra ugyanabban az időpontban került sor az Újvidéki Rádió és a budapesti Kossuth Rádió hullámhosszán. Azóta folyamatosan készültek hangjátékok az Újvidéki Rádióban és a Magyar Rádióban is, s ezek a szövegek ilyen formában nagyon sok rádióhallgatót szólítanak meg.

Gion Nándor műveit az Újvidéki Színházban, a győri Forrás Színházban és a zentai Kamaraszínházban játszották. Az Újvidéki Színház társulata fennállása óta két Gion-művet, az Ezen az oldalon és a Kárókatonák még nem jöttek vissza című ifjúsági regény alapján készült Koldustetűt játszotta. A nyolcvanas évek elején Harag György rendező kérésére Gion Nándor színpadra alkalmazta a Virágos Katona című regényt. Az 1983-ban elfogadott műsortervben a színház az 1983/84. évad elejére műsorra tűzte a Virágos Katona című regény színpadi adaptációját is, de időközben Gion Nándort kinevezték a színház igazgatójává, és kérésére módosították az 1983/84. évad repertoárját: „Úgy éreztem, enyhén furcsa lenne, ha már a kezdet kezdetén az én darabomat mutatnánk be. Fölösleges magyarázkodást kívánna, amire semmi szükség. Ehelyett, ha találunk megfelelő szöveget, akkor egy másik vajdasági író művét tűzzük műsorra, ha nem, akkor pedig Ivan Kušan Čarugáját adjuk elő.” A Virágos Katona helyett Tolnai Ottó Briliáns című monodrámáját játszotta a társulat.

2006-ban, az első Gion-mű színpadraállítása után csaknem harminc évre, az Újvidéki Színház és a győri Forrás Színház is műsorra tűzte A kárókatonák még nem jöttek vissza című regény színpadi adaptációját. 2015 augusztusában, a Gion Nándor Szépirodalmi Pályázat díjkiosztó ünnepségén a Zentai Magyar Kamaraszínház társulata bemutatta Gion Nándor A kárókatonák még nem jöttek vissza című darabját. A Tamás szerepét alakító Rutonić Róbert akkor azt nyilatkozta a sajtónak, hogy visszahozták a kárókatonákat oda, ahol tulajdonképpen megszülettek: „Itt írt és alkotott Gion Nándor, az udvarban a színpad mellett áll a kárókatonák fából készült domborműve, száz méterrel arrébb pedig a vágóhíd volt, amit a díszlettel megpróbáltunk visszatükrözni a darabban. Ennél hitelesebb, elhivatottabb és igazibb előadást el sem lehet képzelni, hiszen ez az udvar maga a gioni világ, az itt folyó Krivaja, a nád a mocsaras vidéket hozza vissza, és talán ezek az autentikus színhelyek azok, amelyek a legjobban megfogják, úgy a színészt, mint a nézőt.”

A Kárókatonák még nem jöttek vissza, előadás a Gion Nándor Emlékház udvarában, a Zentai Kamaraszínház előadásában 2015. augusztus 30.

A kilencvenes évek végétől Gion Nándor művei a látássérült emberek számára is hozzáférhetővé váltak. A budapesti székhelyű Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége megbízásából eddig több mint tíz regényéből és novelláskötetéből készült hangoskönyv.

Életének, személyének megismerését, valamint az olvasó- és filmes közönség érdeklődésének kielégítését szolgálták az íróról készült dokumentumfilmek: a Szenttamáson, Szabadkán és Újvidéken forgatott Szülőföldem: Szenttamás (Rendezte: Eck T. Imre, Magyar Televízió, 1983.), a Beleszülettem a kisebbségi sorsba – Portré Gion Nándorról (Juhász György interjúja Gion Nándorral. Rendezte: Jeli Ferenc. Duna Televízió, Budapest, 1994.), a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sajónémetin felvett Olvasólámpa – Találkozás Gion Nándorral (Rendezte: Halmy György. Dunatáj Alapítvány, 2000) című félórás dokumentumfilm és a Gionfalva – Szenttamási portré (Snittegylet Filmműhely, Budapest 2008.), amelyben az íróval készült utolsó tévés interjú látható.

A kanonikus pozíciót hivatott erősíteni a művek újrakiadása és az életműkiadás is. A 2007. évi sorrendben 78. Ünnepi Könyvhétre jelent meg a Noran Kiadónál Füzi László szerkesztésében az életműsorozat első része, a Latroknak is játszott (Virágos katona, Rózsaméz, Ez a nap a miénk, Aranyat talált) című tetralógia. A kötethez az utószót Pécsi Györgyi írta. A következő évben a 79. Ünnepi Könyvhétre készült el az életműsorozat második Börtönről álmodom mostanában című újabb négy regényt (Kétéltűek a barlangban, Testvérem, Joáb, Börtönről álmodom mostanában, Izsakhár) magában foglaló kötete Fekete J. József utószavával. Az életműsorozat és a Gion-művek kiadása azóta szinte folyamatos, az utóbbi évek kiadványai Kurcz Ádám Gion-kutatónak, Gion-rajongónak köszönhetően jelennek meg. A Budapesten élő Kurcz Ádám fáradhatatlanul gyűjti a még ki nem adott szövegeket, kiadót is talál a kötetek megjelentetéséhez, ügyes menedzsere a gioni életműnek. Munkáját mi is segítjük, és ő is sokat segít a Gion Nándor Emlékháznak. Vele és Takács-Sánta Andrással közösen indítottuk el a Gion Nándor rajongói oldalt a Facebookon, a naponta frissülő oldal bejegyzései sok emberhez eljutnak a közösségi oldalon.

Az íróról elnevezett, évente kiosztásra kerülő ösztöndíj is fenntartja, élteti az író hírnevét. Az ösztöndíjalapnak is irodalomfejlesztő, kultúrateremtő ereje van. A Gion-kultusz fontos része a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma 2004. évi (II. 26.) rendelete a Határon Túli Magyar Irodalmi Ösztöndíjak, többek között a Gion Nándor ösztöndíj meghirdetéséről, amelynek célja az anyaország határain kívül élő magyar alkotók magas színvonalú irodalmi alkotótevékenységének elismerése és a tehetséges pályakezdő határon túli magyar írók és kritikusok támogatása.

Hajdu Péter a fordítás és kánonképzés viszonyát kétoldalúan világítja meg: a magaskultúra piaca elsősorban kanonizált irodalmi művek fordítását igényli, a világirodalmi kánon középpontjába viszont azoknak az idegen szövegeknek van esélyük bekerülni, amelyeknek jó a fordításuk. Szegedy-Maszák Mihály egyik írásában rámutat arra, hogy az eredeti mű az átültetés aktusával a befogadó kultúra részévé is válik. Amennyiben az átköltés sikeres, azaz képes beilleszkedni a célnyelv hagyományába, a fordító új kánoni rangot biztosít az átköltött szövegnek egy másik hagyományban. Gion Nándor műveit a hetvenes években kezdték fordítani. Az író művei szerb(horvát), lengyel, bosnyák, ruszin, szlovén, szlovák, eszperantó, német és angol nyelven olvashatók. Legtöbb művét szerb(horvát) nyelvre fordították. A szerb nyelven megjelent szövegek számát a Gion Nándor Emlékház évente megjelenő pályázatai szép számmal bővítették. 2018-ban a Virágos Katona című regény francia nyelven is megjelent Gabrielle Watrin fordításában. A fordító munkája során konzultált a Gion-emlékház munkatársaival, de élőben is látni szerette volna a regényből megismert gioni világot. A fordító 2019 nyarán személyesen is ellátogatott Szenttamásra. A legújabb fordítása a regénynek 2020-ban jelent meg angol nyelven Koltay Zsuzsa fordításában.

Gion Nándor a hatvanas évek elején kezdett publikálni az Ifjúság című hetilap Symposion mellékletében, amely 1965-től önálló folyóirattá nőtte ki magát. Gion az Új Symposion mellett 1964-től a Híd folyóiratban is jelentetett meg recenziókat. 1969 októberétől (54. szám) az Új Symposion szerkesztőségi tagjaként jegyzik a nevét. Első regénye, a Kétéltűek a barlangban 1968-ban jelent meg. Nevével hamar megismerkedtek a tanárok és diákok is. 1971-ben adta ki az újvidéki Forum Könyvkiadó az Ezen az oldalon című elbeszélésfüzérét, amelynek egyik novellája, a Régi megható történet a félhülye Sebestyén gyerekről 1973-ban bekerült a magyar nyelv és irodalom középiskolai tantervébe és Bosnyák István Magyar irodalmi olvasókönyv a szakmunkásképző iskolák III. osztálya számára című olvasókönyvébe. Úgy is mondhatnánk, a Forum Könyvkiadó, a tantervkészítő és az olvasókönyv szerkesztője tette meg az első lépéseket arra vonatkozóan, hogy Gion művei kánoni rangot kaphassanak. Gion művei azóta bekerültek a magyarországi tankönyvekbe is, s vajdaságban is jelen vannak a közoktatás tanterveiben. A kárókatonák még nem jöttek vissza című regénye az diákok egyik kedvenc olvasmánya.

Kiállítás a Gion Nándor Emlékházban

A díjkiosztó ünnepség 2015. augusztus 30.

A szegedi diákok az Emlékházban 2019. májusában

A kárókatonák az Emlékház udvarában, Fuszkó István szenttamási fafaragó munkája

Az emléktábla avatása 2002. november 1.

Az intézményesülés időszakához köthető a Gion-zarándoklat kegyhelyének számító Gion Nándor Emlékház létrejötte és az évente megrendezésre kerülő Gion Nándor Napok rendezvénysorozat, amely az író születésének hónapjához, februárhoz kötődik. Az itt folyó tevékenységnek az író népszerűsítése a célja. Az emlékház 2020-ban ünnepelte fennállásának 10. évfordulóját. Az elmúlt tízennégy év alatt nagyszámú látogató tekintette meg az emlékház kiállítását, s tett sétát a szenttamási helyszíneken. Az emlékház munkatársai irodalmi és más jellegű rendezvényeket szerveznek, irodalmi pályázatokat bonyolítanak le, könyvkiadással is foglalkoznak, működtetik az emlékház honlapját, frissítik az író bibliográfiáját, tudományos kutatással is foglalkoznak és még sorolhatnánk. 14 év után azonban el kell mondanunk, hogy mindez a munka három ember szabadidős tevékenysége maradt, Németh Dezső, Paraczky László és jómagam évekig annak reményében dolgoztunk, hogy idővel sikerül intézményesíteni az emlékházat, amely fiatal hozzáértő és Giont szerető emberek munkahelyévé válik. Mindebből semmi sem lett. Emiatt nem igazán látom a Gion Nándor Emlékház jövőjét biztosítva, mi belefáradtunk, a munkahelyi és egyéb kötelezettségeink miatt egyre kevesebbet tudunk foglalkozni az emlékházzal. Gion Nándor 80. születésének évében vállaltuk és megcsináltuk az író frissített bibliográfiát, lefordítottuk és megjelentettük a Virágos katonát és a Rózsaméz-et és megcsináltuk a 2023. évi pályázatot. A következő években sikerült még lefordítani az Ez a nap a miénk-et és megcsinálni a 2024. és 2025. évi novellapályázatokat, melyek most már a nyomdában vannak.

Az idén is megjelentetjük az irodalmi és műfordítói pályázatokat, a többit pedig majd a szenttamási és a szélesebb vajdasági magyar közösség hozzáállása szabja meg.

Horváth Futó Hargita

Fényképek: Németh Dezső

The post Ma lenne 85 éves Gion Nándor appeared first on Szenttamás.

1941. február 1-én született Szenttamáson. Édesapja Végel Péter, édesanyja Paksi Mária (édesanyja vezetéknevét felhasználva Paksi János álnéven is publikált). Gyermekkorát a faluszéli Zöld utcában töltötte: „Ez, hogy ilyen faluszélen lakó gyerek voltam, tehát nem a kisváros kispolgári részéből jöttem, meghatározott, nevelt is. Most, amikor mindenki a polgári voltára hivatkozik, és menekül a plabejus-baloldali világtól, szeretném elmondani, hogy én ilyen plebejus világban nevelődtem, amely természetszerűen baloldali érzelmű volt, s az igazságosság meg az egyelőség értékrendjét adta útravalóul.” (Mihályi, 2000: 57)

Családi fénykép 1961-ből:              

Az elemi iskolát Szenttamáson végezte. Tanítónője, Horváth Kancsár Ilona memoárjában így emlékezett rá: „Negyedik osztályosként már messze túlhaladta társait, az I. világháború köteteit olvasta, fejből sorolta a nagy német generálisok neveit, a csaták színhelyeit, felfigyeltem rá. Tehetsége korán kibontakozott. A szenttamási magyarság szegénysorsú, zömében földművesek, napszámosok, ritkán születnek errefelé kimagasló képességű egyének. Végel László volt harmincöt évi tanítóságom alatt az egyik legkiemelkedőbb tanítványom. Pontosan emlékszem, melyik padsorban ült, hogyan nyújtotta kezét a még alig kimondott kérdésekre. Ma már sokszor szerepel újságban, képernyőn, de én a gyermekkori arcát látom, amint értelmes, nagy szemeivel rácsodálkozott a tanultakra.” (Horváth, 2012: 64–65)

IV. osztály, Szenttamás, 1952. Végel László az alsó sorban középen ül

Kíváncsiságát, nyitottságát, közéleti érdeklődését édesanyjától, tudásvágyát nagyapjától örökölte. A falusi könyvtár állománya lehetőséget nyújtott az önművelésre, szellemi horizontjának tágítására. A szenttamási könyvtáros hamar rájött, hogy a gyermekkönyveket nem szereti, így a klasszikusokat, Stendhalt, Tolsztojt adta a kezébe, a nagyapja könyvtárából pedig a Tolnai Világtörténetet és a történelemkönyveket olvasta. Ő találta ki a szenttamási tenisz szabályait: „Akkoriban nem volt tévé, a világról a moziban lehetett tájékozódni. A híradóban láttam, hogy teniszeznek. Ez nagyon megtetszett, és kitaláltam a tenisz szabályait. Nagy bajnokságot rendeztünk. A szabályokat persze nem tudtam a híradóból ellesni, de valamennyire ráéreztem. Pozdorjalemezből készítettünk faütőt, egy fiú tudott hálót kötni, volt gumilabda, és teniszeztünk. Mindenki teniszezni akart, még a lányok is. Meg az idősebbek is. Érdekes, mennyire vonzza az embereket az ismeretlen, hogy mindannyiunkban mennyire benne van a játékos kedv, s az ember akkor a legboldogabb, ha megszabadul bizonyos konvencióktól.” (Mihályi, 2000: 62)

Végel László (kisfiú a középen) 1950-ben a Dózsa György Kultúregyesület színjátszó csoportjának az Elcserélt ember című színdarabjában

Az általános iskola elvégzése után 1956-ban a szülőfalujától 35 km-re levő Újvidékre iratkozott be a gimnáziumba, mert ezt a távot kerékpárral is megtehette: „Először édesapámmal együtt kerékpároztunk be az újvidéki – akkor még – Papp Pál főgimnáziumba, s később is a középiskolás éveimet úgy éltem le, hogy minden pénteken este osztálytársammal, Botka Ferenccel felültünk a kerékpárra, és vasárnap este karikáztunk vissza Újvidékre. Szép tavaszi és őszi időben ez kellemes volt, de gyakran elkapott bennünket a rossz idő. Télen már ritkábban jártam haza, mert az autóbusz vagy a vonat drága volt. Valójában tehát a kerékpár miatt lettem újvidéki értelmiségi, azaz nem valami misztikus központ vonzott, hanem a távolság és a közlekedési eszköz játszott döntő szerepet.” (Mihályi, 2000: 58) A kerékpár élete jelképe lett (Serer, 2001: 7). Az érettségi után az újvidéki Magyar Tanszék, majd a belgrádi Filozófiai Tanszék hallgatója volt.

A gimnazista Végel (1958. május 11.)

Első írásait a hatvanas évek elején az Ifjúság című hetilapban, 1963-tól a Symposion folyóiratban jelentette meg: „Későn mertem nekivágni az írói pályának, s ezért természetes, hogy élményvilágom forrásvidéke Újvidék. Inkább belső élmények tereltek az irodalom felé, de fejlődésemre nézve a Symposion meghatározó volt. Lehet, hogy a Symposion nélkül az írás magánügy maradt volna (Serer, 2001: 7). A lap munkatársaként szervezője volt a hatvanas évek  legnagyobb Symposion manifesztációjának, a Zengő tombolás című Domonkos István és Tolnai Ottó szerzői estet, könyvkiállítást és könyvbemutatót magába foglaló rendezvénynek, amelyet a szenttamási Ifjúsági Tribün szervezett 1963. szeptember 14-én. A Symposion Könyvek első és második kiadványának, Domonkos István Rátka és Tolnai Ottó Homorú versek című verseskötetének megjelenése alkalmából a Szenttamási Népkönyvtár és a Szövetkezeti Otthon termeiben egybegyűlt Szenttamáson a Symposion folyóirat akkori csaknem teljes szerkesztősége. Fellépett Végel László, Gion Nándor, Bányai János, Bosnyák István, Brasnyó István, Domonkos István, Faragó Árpád, Fehér Kálmán, Kapitány László, Maurits Ferenc és Pulai János. Tolnai Ottó éppen katonaidejét töltötte, és nem tudott részt venni kötetének bemutatóján. A rendezvényen jelen volt még Utasi Csaba, Pap Miklós, Pap Tibor, Vlaovics József, Minda Tibor, a Forum igazgatója, Pap József, a Híd főszerkesztője, valamint a Forum Könyvkiadó szerkesztői, Németh P. István, Juhász Géza és Tomán László. Végel László az esten az ifjúság akkori helyzetéről, az ifjúsági mozgalmakról és az Egy makró emlékiratai című regényéről beszélt (Horváth Futó 2012: 235–236).

A Zengő tombolás című irodalmi est meghívója (Szenttamás, 1963. szeptember 14.)

1965 és 1967 között az újvidéki Ifjúság című hetilap belső munkatársa, 1969-től 1971-ig az újvidéki Ifjúsági Tribün főszerkesztője. 1970 óta tagja a Jugoszláv Irószövetségnek. 1986 és 1988 között a Vajdasági Íróegyesület elnökségi tagja. 1971-től kilenc éven át az újvidéki Magyar Szó napilap Kilátó című kulturális mellékletének szerkesztője. 1980-ban az Újvidéki Televízió dramaturgja. A belgrádi Politika című napilap állandó színházi kritikusa (1984–1987), az Új Symposion (1965–1967, 1968–1971), az újvidéki Polja (1968–1971), a zágrábi Prolog (1987–1989) szerkesztőbizottsági tagja. 1984-ben a szerb a PEN tagja. 1985 és 1989 között a Szerb PEN elnökségi tagja.

1992-ben eltávolítják munkahelyéről, az Újvidéki Televízióból: „Mint technológiai fölösleget. Két kitűnő szerb dramaturggal együtt. Én sem, ők sem tagjai semmilyen pártnak, de mostmár a művészeti osztályokon is zavarnak a független értelmiségiek. Elsősorban a televízió körül folyik a harc. A tévét eddig is a hatalom tartotta a kezében. Itt Kelet-Közép_Európában akié a televízió, azé a hatalom. A legutóbbi választásokon kiderült, hogy az értelmiség, még a nemzeti érzelmű is, nagyon sok fönntartással viseltetik a hatalmi párttal szemben. És ők úgy érezték, hogy most még jobban meg kell erősíteni a televíziót.” (Szarka 1993: 4) 1994-től tíz éven át a jugoszláviai, majd a szerbiai Humanitárius Alap igazgatóbizottsági tagja. 1994-től 2002-ig a Jugoszláviai Soros Alapítvány újvidéki irodavezetője. 2000-ben kezdi megjelntetni heti rendszerességgel naplójegyzeteit az újvidéki Családi Kör hetilapban, az írásokból két kötetben jelent meg  válogatás. 2002-től tagja a Szépírók Társaságának. 2002-től szabad foglalkozású író. 2003-ban a belgrádi Helsinki Bizottság Tanácsának tagja. 2006–2007-ben a berlini DAAD ösztöndíjasa.

Írásai német, angol, szerb, horvát, szlovén, holand, francia, bolgár és albán fordításban jelentek meg.

Pályája során számos díjjal, elismeréssel tüntették ki. 1969-ben a Mladost-díjat, 1987-ben a Sisaki Vasművek irodalmi díját ítélték neki az Odricanje i opstojanje című regényéért, ugyanebben az évben az Üzenet-díj bírálóbizottsága (Csordás Mihály, Koppeczky László és Szekeres László) a munkásmozgalom-történeti, szociográfiai és szociológiai munkák kategóriájában Végel Lászlót részesítette elismerésben az Üzenet 1986. január–februári számában közzétett Marx és Hölderlin képzeletbeli találkozása című tanulmányáért.

Szenttamás község Októberi Díját a város hírnevének növeléséért 1985-ben vette át, Újvidék városának Októberi Díját pedig 1988-ban. 1993 februárjában Ady Endre-díjat kapott, 1994-ben pedig a számos magyar folyóiratban megjelent elemző esszéiért Szabad Sajtó-díjat érdemelt ki, amelyet Esterházy Péterrel, a 168 óra és a bukaresti Hét szerkesztőségével együtt vehetett át Budapesten. A Jugoszláviai Soros Alapítvány újvidéki koordinátoraként sokat tett azért, hogy a vajdasági kisebbségi sajtó fennmaradjon: „Nagyon örülök, hogy Esterházyval együtt kaptam ezt a díjat, akivel sokszor rokonítható elveket vallunk. A Soros Alapítvány eddig főleg arra törekedett, hogy a kisebbségi sajtó egyáltalán megjelenjen, és nem arra ügyeltünk, hogy jogilag mennyire független, mert ez egy lehetetlen helyzet. Valahogy úgy érzem, hogy Kossuth Lajosra emlékezve elfelejtették idézni, hogy szabad sajtó, vagyis mindenkitől független sajtó nélkül a nemzet egyszerűen stagnál, válságba jut. Kossuth is megpróbált sajtót teremteni, és keményen bírálta azt a magyar parlamentet, amelynek tagja volt, mert újságíróként tudta, hogy az újságíró mindent bírálhat. Kossuthnak ezt a közírói tevékenységét kellene éppen szem előtt tartani, amikor a szabad sajtóról beszélünk.” (Árpási 1994: 13)

1995 decemberében irodalmi munkásságáért Déry Tibor-díjjal tüntették ki. A díj kapcsán készült interjúban identitásáról is vallott: „A 80-as években írt esszékötetemben, a Lemondás és megmaradásban két alapvető dolgot tisztáztam saját identitásomról. Az egyik az, hogy én közép-európai ember vagyok, akinek hajlama van sokféle identitásra. Akkoriban a közép-európai gondolatnak nem volt sok híve, itt nálunk is csak pejoratívan emlegették. Az azóta eltelt tíz évben sokan ezt az életérzést követik, sőt egyre inkább belátják, hogy ez egy olyan vállalkozás, amely intellektuálisan és morálisan megerősíti az embert, új kulturális tereket tud megnyitni, vagy legalábbis új társadalmi energiát, szociológiai képzeletvilágot engedélyez. Ma már a közép-európaiságról nem tudok olyan rajongva beszélni, mint azt újabb hívei teszik, több keserűség van bennem ezt illetően, hisz ha az ember ezzel számol, akkor le kell vonni a konzekvenciákat. A másik dolog – ami szintén a Lemondás és megmaradás című kötetemben jelent meg, s `85-ben írtam, amikor még mindenki a gyökereket kereste – én hontalan lokálpatriótának neveztem magam. Akkor a gyökerek hitele adott értelmet sokak morális küldetésének, és azt, aki gyökértelennek, hontalannak tartotta magát,  nem is nézték jó szemmel, idegenül pillantottak rá. Én a hontalanságot és a lokálpatriotizmust együtt látom, egyszerre vagyok hontalan is, lokálpatrióta is. Két erő dolgozik bennem, én ezt nem tudom mindig egyesíteni, de ez megtanított egy másik nagy gondolatra (ugyancsak a 80-as évek elszigetelt és magányos műhelyében tanultam), hogy az emberben mindig többféle értékrendszer, életcél viaskodik egymással és nem bontható le egyetlen egy mozzanatra, egyetlen egy emberre sem (Friedrich 1996: 9).

 A Magyar Köztársaság Elnökének Aranyérme írói életművéért (2000), Jelenkor Nivódíj (2000), Az Év Könyve-díj (2001), Füst Milán-jutalom (2003), Újvidék városának Február 1. Díja (2004), Pulitzer Emlékdíj (2005), Magyar Köztársaság Érdemrend tisztikeresztje (2005), A Danas Barátja Díj (2008), Mozgó Világ Nívódíj (2008), Kossuth-díj (2009), Konstantin Obradović Díj (2012), Toša Manojlović Díj (2013), Hazám-díj (2013).

Irodalom:

Árpási Ildikó: A kollektív azonosságot a kultúra teremti: Végel László szerint az értelmiségnek kora kritikus gondolkodójának kell lenni… Magyar Szó, 1994. április 10., 13.

Friedrich Anna: „Távcsővel senki sem figyelheti saját közönségét”. (Nem politikamentes) beszélgetés Végel László íróval. Magyar Szó, 1996. március 24., 71. sz., 9.

Horváth Futó Hargita: Lokális kontextus, elbeszélői szerepkörök és a szövegek átjárhatósága Gion Nándor opusában. Bölcsészettudományi Kar, Újvidék, 2012.

Horváth Ilona: Filléres emlékeim. Életem alakulása a huszadik században. Vajdasági Magyar Művelődési Intézet, Zenta, 2012.

Mihályi Katalin: Végel László. = „Boldog gyermekkort idézek”. Vajdasági írók vallomásai. Forum Könyvkiadó, 2000. 57–64.

Serer Lenke: A remény szalmaszálába kapaszkodva. Születésnapi beszélgetés Végel Lászlóval. Magyar Szó, Kilátó, 2001. január 27., 7., 9.

Szarka Klára: Nincs más időnk. Beszélgetés Végel Lászlóval. Magyar Hírlap, 1993. január 30., 25. mell. IV.

Horváth Futó Hargita

Az írás megjelent:

Horváth Futó Hargita: Végel László. Bibliográfia. Bölcsészettudományi Kar, Újvidék, 2014.

The post Végel László appeared first on Szenttamás.

Szombaton újra Szenttamás volt Vajdaság népzenei fővárosa, ugyanis a Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola előcsarnokában immár 24. alkalommal került megrendezésre az Őseink Zenéje népzenei rendezvény, mely évről évre nagyszámú érdeklődőt vonz a dél-bácskai városkába. A teltházas koncert és az azt követő táncház a népzene kedvelőinek az idén újra alkalmat adott a találkozásra. De az est ezúttal sem kizárólag erről szólt, hiszen az Őseink Zenéje jól bevált kísérőrendezvényei, a kézműves kirakodóvásár, a kézimunka-kiállítás és a citerasimogató ezúttal sem maradt el. A koncert előtt az iskola zenetermében a gyerekekkel és fiatalokkal a törökbecsei Micsik Béla citerakészítő és népzenész foglalkozott, aki elmondta, az érdeklődők ezúttal a citerát ismerhették meg közelebbről.

‒A népi hangszerbemutató sorozat keretében idén a citerával és annak népszerűsítésével foglalkozunk. Bemutatom a hangszert, az érdeklődők ki is próbálhatják, hiszen a szervezők több citerát is biztosítottak. Itt lesznek a szenttamási citeracsoportok is, segítségükkel egy kis műhelymunkát és készítünk – mondta a koncert előtt Micsik Béla.

A tizenkilenc órakor kezdődő rendezvényt Radivoj Debeljački, Szenttamás polgármestere nyitotta meg. Elsőként Hosszú Anasztázia, a Galáris citerakettős egyik tagja lépett fel, aki középkori magyar zenét játszott. Őt követően a Vajdasági Népek és Nemzetiségek Hagyományápoló Klubjának Boróka leánykórusa, majd a Kárókatonák fiúkórus állt színpadra. Mindkét csoportot Kovács Blanka tanárnő készítette fel. A koncert folytatásában az Arany János Magyar Művelődési Egyesület Szenttamási Tamburazenekara dél-alföldi ismert és kedvelt nótákat adott elő. Az Anador szép Anna című műsort az elmúlt évek tóthfalusi népzenei táborainak résztvevőiből alakult zenekar adta elő. Az összeállítás az emberélet fordulóit mutatta be balladarészletek, vajdasági népdalok és hangszeres darabok segítségével. A színpadi fellépések sorát a 2019-ben alakult pécsi Keptár zenekar zárta, amely moldvai népzenét játszott.

Az Őseink zenéje rendezvény fő szervezője ezúttal az Arany János MME elnöksége, valamint a helyi magyar civil szervezetek voltak. Salamon Rudolf, az egyesület elnöke kiemelte, a közel negyed évszázados múltra visszatekintő rendezvény egyik jellegzetessége, hogy a fellépők minden évben új műsorszámmal lepik meg a közönséget, célja pedig a táncházi zene ápolása, megőrzése és továbbadása az ifjú nemzedéknek, továbbá a vajdasági vonós- és tamburazenekarok bemutatkozása.

‒ A szervezők fő célkitűzése, hogy mindazok számára, akik nem foglalkoznak népzenével, de mégis eljönnek a koncertre, megismertessék, közelebb hozzák és megszerettessék a magyarság zenei és tánchagyományait – fogalmazott Salamon Rudolf.

Hajvert Ákos, a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának kultúrával megbízott tagja elmondta, a folklór az, ami gyökeret ad, ami összetart, és amiből új növény sarjadhat.

‒ A táptalajunk tulajdonképpen a folklór, a népzene, a néptánc, a népdal. Ezekhez kell mindig visszanyúlni ahhoz, hogy megértsük saját identitásunkat. Ez roppant fontos, mert ezek azok az alapok, amelyek meghatároznak bennünket. Fontos továbbá, hogy ezt ne csak fenntartsuk, hanem megmutassuk a világnak, hogy képezni tudjuk magunkat, ezáltal fejlődve ebben. Az ilyen összejövetelek arra jók, hogy egyrészt együtt örülhetnek azok, akik népzenével foglalkoznak, másrészt pedig megmutathatják a közönségnek azt, hogy mit csinálnak, hol tartanak, hogyan és mennyit fejlődtek az elmúlt egy évhez képest – fogalmazott Hajvert Ákos.

Az Őseink zenéje ezúttal is a késő esti órákig tartó táncházzal zárult.

Szöveg és fotó: Paraczky László

The post Visszanyúltak a gyökerekhez appeared first on Szenttamás.