A rekkenő hőség sem szegte kedvét a hagyományos aratási bemutatónak
A szenttamási Vajdasági Népek és Nemzetiségek Hagyományápoló Klubja az idén 28. alkalommal rendezte meg a Hagyományos Aratóünnepséget, amelyen ezúttal nyolc csapat vett részt: Árvakalász (Tiszakálmánfalva), Szorgos kezek (Szenttamás), Szarkaláb (Valkaisor), Feketics (Bácsfeketehegy), Öreg kakas két tyúkkal (Zenta), Mezei csokor (Ada), Pacsirta (Törökfalu) és Szélmalom (Völgypart).

A csapatok gyülekezőhelye a szenttamási egyesület székháza volt, innen lovaskocsikkal és zenei kísérettel vonultak a Szegedi utca végén álló Füstös-tanyára, ahol várta őket a búzatábla. Az aratócsapatok a gyülekező után, sorsolással döntötték el, hogy ki melyik parcellán arat, ahol a régi szokás szerint a learatott búzát keresztekbe is kellett rakni. A régi paraszti viseletbe öltözött csapatok vidám hangulatban, zeneszóval indultak a feladat elvégzésére. A 37 fokos hőség, az aratóreggeli, a földbe ásott vizeskorsó és pálinkásüveg ugyancsak az egykori aratásokat idézte.
A reggelit követően, a learatandó parcella aratási bérében való kiegyezés következett, majd a csapatok nekiláttak a feladatnak. A munka könnyen ment, hiszen a búza beért, a szalma száraz volt, a szár nem dőlt meg, így a jókedvű aratók könnyedén vették a kaszálást, a marokszedést és a kévék összerakását. Mindez hozzájárult az egykori szép és hagyományos aratás sikeres bemutatójához.

Az aratást követően a csapatok visszavonultak a tanya udvarába, ahol egy nagy sátor alatt és előtt vidám zeneszóval és tánccal ünnepelték az elvégzett nehéz munkát, majd a vendégekkel, a rendezvény támogatóival és a szervezőkkel közös ebéden vettek részt.




A hagyományos aratóünnepségen idén sem maradtak el a kísérőrendezvények, mint a kenyérszentelés, és a kézimunkakiállítás, a gyerekek részére pedig játszósarkot és különböző ügyességi játékokat, csizmadobálást, zsákbaugrálást szerveztek. A szervezők felkérésére a programba bekapcsolódtak a helyi magyar civil szervezetek és mindenki a maga területéről hozott valami érdekeset.
A rendezvény fő támogatói a szenttamási önkormányzat és a Füstös család voltak, de mellettük még számos vállalkozó és magánszemély is felkarolta a rendezvényt.
Paraczky László

Fényképek: Németh Dezső
júl 07, 2025 08:54 de.