A Lenka gyűrűje rendezvény beharangozójaként idén tizedik alkalommal jöttek össze a szenttamási Kultúrotthonban a helyi és a környező településeken élő festők, hogy munkáikkal újra bizonyítsák az irodalmi és költészeti napok eseménysorozat létjogosultságát a községben.
A kolóniáról, valamint a többnapos rendezvénysorozatról, amely Lenka Dunđerski emlékét ünnepli, Julkica Popović, a Kultúrotthon igazgatója számolt be:
− Az előző évekhez hasonlóan a sorrendben 20. Lenka gyűrűje eseménysorozat is képzőművészeti műhelymunkával indult, amelyet idén tizedik alkalommal tartunk. Felkérésünkre 27 művész jelentkezett, akik három technikával alkotnak: akvarell, olajfestmény és lavírozott tus. Általában több képet kapunk, mint ahány alkotó van, mert általában mindig akad olyan művész, aki új ihletet és kedvet kap a további munkához. A festmények két hétig az intézményben maradnak, száradnak. Ezt követően bekeretezésre küldjük őket, hogy a kiállítás megnyitójára, amelyet november 14-ére tervezünk teljes egészében elkészüljenek. A közönség ekkor láthatja a mai munka eredményét. Az ünnepélyes Lenka gyűrűje díjátadó ünnepségre a kiállítást megnyitóját követő napon, november 16-án kerül sor az önkormányzat dísztermében, a Lenka tolla elnevezésű díjat pedig a Zsebszínházban adjuk át – mondta Julkica Popović.
Hozzátette, hogy megválasztották a Lenka gyűrűje díj háromtagú zsűri új tagja, akit a szenttamási közönség hamarosan megismerhet. A zsűri elnöke az egyik állandó tag, dr. Dragana V. Todoreskov lett, mivel a hosszú éveken át elnöklő dr. Zoran Đerić zsűritag korai halálával ez a hely megüresedett.
Szöveg: Paraczky László
Fotó: A. B.




okt 19, 2025 20:22 du.