Október 24-én a Szenttamási Népkönyvtárban tartottak ünnepi megemlékezést az 1956-os forradalom és szabadságharc tiszteletére. Az eseményt a Szenttamási Irodalmi Önképző és a Gion Nándor Kulturális Központ közösen szervezte.
A programot egy rövidfilm nyitotta, amely a forradalom legfontosabb pillanatait idézte fel vizuálisan, majd Kovács Blanka vezetésével közösen csendült fel a magyar Himnusz. Az est központi előadója Kiss Csaba történész volt, aki a forradalom történelmi háttere mellett a vajdasági magyarság szerepét is bemutatta. Elmondta, hogy sokan segítették a menekülteket – Szenttamáson például több mint hatvan embert fogadtak be az egykori zárda épületében. Az előadás érdekességeként szó esett arról is, hogy az 1956-os események világszerte visszhangot keltettek: a Times címlapján magyar forradalmár szerepelt, Elvis Presley pedig adakozásra buzdította rajongóit a magyarok megsegítésére.
A program irodalmi részében Salamon Lilla adta elő Márai Sándor Mennyből az angyal című versét, majd a résztvevők megtekinthették az „1956 arcai” című kiállítást, amely nyolc hős – köztük Wittner Mária és Rácz Sándor – életútját mutatta be. A rendezvény kötetlen beszélgetéssel zárult, amelybe a diákok is aktívan bekapcsolódtak.
A szervezésben az Irodalmi Önképző színei alatt Barna Teodóra, Salamon Lilla és Tóth Nikoletta vett részt, a program pedig a múlt megismerésén és a nemzeti emlékezet megőrzésén túl a közösség összetartozását is erősítette.
Szöveg: Tóth Nikoletta
Fotók: Németh Dezső






okt 26, 2025 08:58 de.