A szülők anyagi támogatást, az újszülöttek pedig etetőszéket és babaholmit kaptak

Szenttamás község 2025-ben 164 újszülöttel gazdagodott, ezen belül a negyedik negyedévben 43 baba érkezése örvendeztette meg a családokat. Számukra és szüleik számára a községi képviselő-testület üléstermében fogadást és ajándékozást tartottak, amelyet ezúttal is az önkormányzat és a Ruka spasa egyesület szervezett. A támogatást 2016 óta évente három, illetve négy alkalommal adják át. Pénteken azokat az újszülötteket várták, akik októberben, novemberben és decemberben születtek.

A szülőknek Radivoj Paroški, a képviselő-testület elnöke tolmácsolta jókívánságait, és a 14 kisfiúnak és 29 kislánynak azt kívánta, hogy gyorsan fejlődjenek, egészségesek legyenek, és sok örömet szerezzenek családtagjaiknak.

− Örülük annak, hogy ilyen nagy számban összejöttünk, és hogy lehetőségünk van gratulálni a fiatal szülőknek az utánpótláshoz, azaz minden ember életének legszebb eseményéhez – a gyermek születéséhez. Az önkormányzat és a Ruka spasa egyesület ezúttal is alkalmi ajándékokat készített, ami részünkről csupán egy kis figyelmesség, amellyel azt szeretnénk jelezni, hogy már a kezdetektől önök mellett állunk, és mindent megteszünk annak érdekében, hogy minél jobb feltételeket biztosítsunk gyermekeik felneveléséhez – mondta Radivoj Paroški.

A képviselő-testület elnöke mellett az ajándékokat a szülőknek Savka Lazić, a Ruka spasa egyesület elnöke, Kocsis Krisztián, a polgármester helyettese, valamint Danijela Vujačić, a Községi Közigazgatási Hivatal vezetője adták át. Az egyszeri pénzbeli támogatás mellett, amely 20 ezer dinár, illetve egyedülálló szülők esetében 40 ezer dinár, a község etetőszéket is ajándékozott, míg a Ruka spasa egyesület minden gyermek számára takarókat és törölközőket biztosított.

2025 első három hónapjában 38 baba született Szenttamáson, a legkevesebb – 33 gyermek a második negyedévben. Rekordot jegyeztek viszont júliusban, augusztusban és szeptemberben, amikor 50 baba jött világra, míg az utolsó három hónapban 43 újszülött született. A 164 babával a tavalyi év az utóbbi évtized legjobb éve volt, mivel 2020-ban 146 gyermek született, 2021-ben 141, 2022-ben 157, 2023-ban mindössze 126, 2024-ben pedig 140 baba.

Forrás: Magyar Szó, Paraczky László

Közzétette: Németh Dezső