A Csongor és Tünde szenttamási bemutatója vastapsot aratott a közönség körében
Az 1978-ban alapított Tanyaszínház megkezdte idei nyári turnéját: július 20-án Szenttamáson, az iskolaudvarban tartották a nyitóelőadást. A társulat idén Vörösmarty Mihály klasszikusát, a Csongor és Tünde című darabot viszi színre Mezei Kinga rendezésében.
Az 1830-ban írt mű központi üzenete, hogy az igazi boldogság nem a gazdagságban, a hatalomban vagy a tudásban rejlik, hanem a szeretetben, a szerelemben és az emberi kapcsolatokban. Vörösmarty szerint az ember csak akkor találhatja meg a valódi boldogságot, ha képes szeretni, és hű marad eszményeihez, valamint szeretteihez.
Az előadást követő vastaps arról tanúskodott, hogy a tizenöt szereplő hitelesen közvetítette a darab mondanivalóját, amely nagy hatást gyakorolt a közönségre.
A Tanyaszínház július 22-én Oromhegyesen, 23-án Kishegyesen, 24-én Csantavéren, 25-én Kavillón, 26-án Zentagunarason, 27-én Törökkanizsán, 28-án Csókán, 29-én Nagykikindán, 30-án Magyarittabén, 31-én Torontálvásárhelyen lép fel.
Augusztusban 1-jén Muzslyán, 2-án Temerinben, 3-án Óbecsén, 4-én Oromon, 5-én Moholon, 6-án Zentán, 7-én Tornyoson, 8-án Kispiacon, majd augusztus 16-án Kelebián, 17-én Ludason, 18-án Bácskossuthfalván, 19-én Bácsgyulafalván, a turné záróelőadását pedig augusztus 20-án Brazíliában tartja.
Forrás: Magyar Szó, Paraczky László




júl 22, 2026 07:33 de.