Az idei programsorozat ismét gyermekzsivajjal töltötte meg a Gion Nándor Emlékház udvarát, és hagyományosan a Kukac-bállal zárult

Szenttamáson idén nyáron is megtelt élettel a Gion Nándor Emlékház udvara: július 21. és augusztus 10. között immár sokadik alkalommal várta a legkisebbeket a Kukac kuckó, az Irodalmi Önképző játékos és tartalmas nyári programsorozata. A kezdeményezés elsősorban az 5–10 éves korosztályt célozta meg, és három hét alatt a nyár egyik legkedveltebb helyi gyermekrendezvényévé vált. A délutáni foglalkozásokon alkalmanként átlagosan 40–45 gyerek vett részt ami jól mutatja az igényt a biztonságos és tartalmas nyári programokra.

A három hét alatt minden nap más és más, a korosztályhoz igazított program várta a résztvevőket:  kézműves-foglalkozások, mozgásos és sportjátékok, valamint kreatív tevékenységek váltották egymást. A szervezők célja az volt, hogy a játék és a tanulás természetes egységet alkosson, miközben a gyerekek aktív, alkotó résztvevőként tölthették szabadidejüket, közösségben és egymással együttműködve.

A foglalkozásokat az Irodalmi Önképző tagjai mellett tanítónők és óvónők vezették, akik négy életkoruk és érdeklődés szerint kialakított csoportban dolgoztak a gyerekekkel. Ez lehetővé tette, hogy mindenki a számára megfelelő tempóban és tartalommal vehessen részt a programokon.

A közös játékok és kreatív feladatok a szórakozás mellett a társas készségek, az együttműködés, a tartós figyelem és a finommotorika fejlődését is szolgálták. A kézműves fogalkozások a kézügyességet és a koncentrációt, a mozgásos sportjátékok pedig a szabálykövetést és a csapatszellemet erősítették. Mindezt oldott, játékos környezetben zajlott, ahol a fejlődés élményként jelent meg.

A program egyik fontos célja, hogy tartalmas közösségi teret biztosítson a helyi, illetve Szenttamásra érkező gyermekeknek. A Gion Nándor Emlékház udvara ehhez ideális helyszínnek  bizonyult: biztonságos, inspiráló környezetet kínált, ahol a gyerekek szabadon mozoghattak, a hatalmas diófa hűvösében alkothattak és játszhattak.

A helyszínválasztás sem véletlen: a szenttamási születésű Gion Nándor (1941–2002), a vajdasági magyar irodalom egyik jelentős alakja műveiben gyakrain idézte fel szülőföldjét, gyermekkorát. A 2010-ben megnyitott emlékház így nemcsak az irodalmi hagyomány őrzőhelye, hanem  a Kukac kuckóhoz hasonló programok révén élő közösségi térré is vált.

Az idei programsorozat – a hagyományhoz híven – ismét Kukac-bállal zárult. A csaknem ötven résztvevőt ugrálóvár, arcfestés, hajfonás és lufiállat-készítés várta, de a közös éneklés, tánc, fagylaltozás sem maradt el. A gyerekek önfeledten játszottak és alkottak, méltó lezárását adva a háromhetes nyári programnak.

A Kukac kuckó alapvető küldetése, hogy a nyári szünidő alatt is olyan közösségi teret és tartalmas programokat biztosítson a gyerekeknek, amelyek egyszerre szolgálják a kikapcsolódást, a kreatív önkifejezést és a játékos tanulást. A kezdeményezés révén a szabadidő nem csupán szórakozássá válik, hanem hozzájárul a személyiség fejlődéshez, a társas kapcsolatok megerősödéséhez és a kreativitás kibontakozásához is. Ezen túlmenően a program a szülők számára is megoldást kínál: a nyári hónapokban, amikor az iskolai és óvodai napközbeni felügyelet szünetel, a Kukac kuckó biztonságos, szakmailag felügyelt keretet biztosít a gyerekek délutáni elfoglaltságához.

A programot az Irodalmi Önképző szervezte, a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi Titkárság, valamint a Gion Nándor Kulturális Központ támogatásával. Az idei rendezvénysorozat ismét bizonyította: a közösségi összefogás, a szakszerűen alkalmazott pedagógiai módszerek és a jól megtervezett, játékos programok együttesen olyan élményeket teremtenek, amelyekre a gyerekek örömmel gondolnak vissza a nyári szünidő után is – és amelyek egyben hozzájárulnak a szenttamási magyar közösség kulturális folytonosságához is.

Forrás: Magyar Szó

Szöveg és fotó: Paraczky László

Közzétette: Németh Dezső