A szenttamási diákok számára is külön élmény volt a zánkai tábor

A 2026-os Zánkai Erzsébet-táborba idén nyáron is rengeteg vajdasági magyar diák jutott el, folytatva a korábbi évek hagyományait. A határon túli gyerekek táboroztatása kiemelt része a programnak, a diákok utaztatását és jelentkeztetését pedig általában vajdasági partnerszervezetek és pedagógusegyesületek koordinálják.

A vajdasági diákokkal együtt a szenttamási Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola 18 tanulója is részt vett  az augusztus 16-a és 21-e között Zánkán megrendezett Erzsébet-táborban. A résztvevők között a Szólj síp, szólj! vetélkedő, az iskolában megrendezett kémiaverseny, valamint a hittanverseny legjobbjai is ott voltak. A diákokat Munjin Szokola Erika igazgatónő és Kovács Blanka testnevelő tanár kísérte el a balatoni nyaralásra.

– Nem tudom pontosan, hogy hányan utaztunk Vajdaságból, csak annyit, hogy öt autóbusszal, köztük egy emeletes busszal érkeztünk a Balatonra. Az utat és a határátkelést is nagyon jól megszervezték. Vasárnap kora reggel indultunk, és estefelé értünk oda. Miután megtörtént a szobabeosztás, a gyerekek kaptak egy-egy karszalagot, amellyel már hétfőtől bármilyen programban részt vehettek.

Próbáltunk olyan programokat szervezni, amelyekről tudtuk, hogy a gyerekek is élvezettel vesznek majd részt rajtuk. Ilyen volt a kalandpark, a sárkányhajózás, a sétahajózás, valamint a különféle versenyek. Nagyon sikeresen szerepeltek a gyerekeink, bármelyik sportágról legyen szó. A röplabdaversenyről tudni kell, hogy két szenttamási csapat is benevezett. A húsz csapatos mezőnyben egyik csapatunk a negyedik, a másik pedig a harmadik helyezést érte el. Tehát mindkét csapatunk bekerült az ötcsapatos döntőbe, vagyis az öt legjobb együttes közé, és végül ilyen szép eredménnyel zártuk a versenyt.

A másik versenyszámban, a helyből történő távolugrásban Soltis Leon és Blazsanyik Ákos is nagyon szép helyezést ért el: Leon első, Ákos pedig második lett – sorolta Kovács Blanka.

Elmondása szerint hétfőn és kedden a rossz időjárás miatt nem sikerült megmártózni a Balaton vizében, szerdától azonban pótolták a lemaradást.

– Ami az étkezést illeti, nyilván embere válogatja, bár személy szerint azt gondolom, hogy nagyon jó volt az étel, teljes mértékben meg voltam elégedve. Voltak gyerekek, akiknek minden ízlett, és voltak, akiknek kevésbé. Annyit azonban érdemes tudni, hogy reggelire mindennap száraz élelmet kaptak, ebédre és vacsorára pedig főtt ételt. Uzsonnára is mindig kaptak valamit: gyümölcsöt, süteményt, müzliszeletet. Úgy gondolom, hogy ez is nagyon jól meg volt szervezve – mondta a tanárnő.

Több ezer néző előtt léptek színpadra

Süge Magor a Ki mit tud? versenyről számolt be bővebben, amelyen a szenttamásiak több ezer fellépő előtt mutatkoztak be.

– Ez a vetélkedő, vagy inkább verseny arról szólt, hogy mindenki bemutatta azt, amit a legjobban tud. Egyének és csoportok is bemutatkoztak: például szólótáncosok, néptáncosok, hiphop-táncosok, énekesek stb. Az elődöntőben a szenttamási Sárkányfiókák – vagyis mi a Szólj síp, szólj! vetélkedőn bemutatott vajdasági lakodalmas népdalcsokorral léptünk fel, és bejutottunk a döntőbe. Ez annyit jelentett, hogy este 8 órától a nagyszínpadon, közel háromezer néző előtt mutattuk be a produkciót.

A Boróka leánykórus tagjai a gyönyörű fellépőruhájukban álltak színpadra, mi, fiúk pedig fekete nadrágban és elegáns fehér ingben. Ezt azért hangsúlyozom, mert szerintem az öltözék is hozzájárult a sikerhez. Ugyanis mások, akik népdalcsokrot adtak elő, civil öltözetben léptek színpadra, és emiatt kissé lemaradtak – magyarázta Süge Magor.

Kiemelte, hogy a táborban minden fantasztikus volt, a programokat pedig nagyon jól állították össze.

Reggeltől estig programok várták a táborozókat

Andróczky Virág elmesélte, hogyan festett egy-egy nap a táborban.

– Blanka tanárnő ébresztett bennünket minden nap 7.30-kor. A nap reggeli tornával indult, a reggelit követően pedig a Balatonhoz mentünk. Ha sikerült, akkor vonattal, ha nem, akkor gyalog. A parton legtöbbször fürödtünk, vettünk jégkását, vagy bekapcsolódtunk a különböző programokba. Délben visszamentünk a táborba ebédelni, utána szabadidős program következett, majd folytatódtak az előre meghatározott programok és sportversenyek egészen az esti órákig.

Vacsora után táncházban vettünk részt, vagy diszkóztunk. Utána lámpaoltás és alvás következett. Másnap pedig kezdődött minden elölről – mesélte Andróczky Virág.

A sportban is remekeltek a szenttamásiak

A szenttamásiak sportsikereiről Blazsanyik Ákost kérdeztük, aki elmondta, hogy többféle sportágban is folytak versenyek: röplabdában, labdarúgásban, de még csocsóban és kidobóban is összemérhették tudásukat a táborozók.

– Ugyanakkor voltak labda nélküli sportversenyek is. Én a helyből történő távolugrást választottam, amelyen második helyezést értem el. Külön ki kell emelni, hogy hatalmas volt az érdeklődés a röplabda iránt. Mi, szenttamásiak két csapattal neveztünk be. Egyik csapatunk a harmadik helyen végzett, a másik pedig negyedik lett. Ez óriási sikernek számít – mondta Ákos.

Arra a kérdésre, hogy ha egytől tízig kellene osztályoznia az idei tábort, hány pontot adna, a nyolcadikos fiú elmondta, hogy erős nyolc és felet.

Paraczky László

Közzétette: Németh Dezső