A szenttamási zárda rövid története

Mielőtt rátérnénk a tisztelendő nővérek Szenttamásra érkezésére, fontos kiemelni, hogy Szenttamásra az első magyar családok az 1756 és 1762 közötti években érkeztek. A török kivonulását követően a településen egy kisebb egység szerb (zsoldos) határőrség teljesített szolgálatot. A mintegy 100‒150 fős őrség hatalmas területet takart, hiszen a települést körülvevő mocsaras vidéken nem igazán lehetett letelepedésről gondolkodni. A kevés, mintegy 50 fős adózó szenttamási polgár (a kalocsai jegyzőkönyvekben 27 családot említenek) kevésnek bizonyult, hiszen a katonákat el kellett látni élelmiszerrel, télen pedig tűzifával is. Egy 1762-es dokumentum szerint újabb 9 magyar család betelepülését jegyezték fel, 1766-ban 20 családról tudunk. A magyarok nagyobb méretű betelepítése 1770 és 1780 közé tehető, amikor már több mint 60 adófizető, mezőgazdasággal és állattenyésztéssel foglalkozó családot tartanak nyilván. Ezek a családok az ország különböző részeiből érkeztek, főleg a mai Jászságból, Szolnok környékéről és Baranya megyéből. Az 1780-as években már annyi magyar katolikus élt Szenttamáson, hogy felvetődött egy plébánia megalakításának javaslata, addig ugyanis a mai templom helyén álló (ideiglenes, rozoga állapotú) imaház az óbecsei espereskerülethez tartozott. A szenttamási plébánia 1783-ban alakult, amit az első pecsét is bizonyít, innentől az anyaegyház P. Szalkay Bernát ferences káplánt nevezte ki egyházvezetőnek. 1796-tól adminisztratúra, 1818 óta plébánia, amelynek filiálisai Kutaspuszta és Turia. Kegyura 1873-ig a királyi kincstár, 1874-től az autonóm katolikus hitközség. Szenttamás 1815-től, a templom megépítésétől Róka András személyében kapott először plébánost. 1803-tól a településen már 1020 katolikus polgár élt, és számuk egyre nőtt. A jegyzőkönyvek 1825-ben 2580, 1844-ben 2604 katolikus családot jegyeztek, ebből Turián 32, Kutason pedig 36 magyar család élt. Az 1855-ös feljegyzések szerint a magyarság száma jelentősen csökkent, de 30 év múlva Kutaspuszta lakosságának növekedésével (674 fő) Szenttamáson 5194, 1915-ben a feljegyzések már 5911 katolikus magyar, 12 596 ortodox, 552 evangélikus, 227 református és 163 zsidó vallású polgárt említenek. A településen 1943-ban élt a legtöbb magyar, 7250 fő.

Tekintettel arra, hogy az 1848-49-es szabadságharc idején a sáncerődöt védő szerb fegyveresek az egyházi anyakönyveket (és a templomot) felégették, az utókorra nagyon kevés adat maradt a 18. század második és a 19. század első feléből.

Az egyházi jegyzőkönyveket 1858-tól vezették újra, ekkor alakult meg ismét az egyházközségi képviselő-testület.

A magyar oktatás − röviden

Az első magyar betelepült családok teljesen írástudatlanok voltak, annál egyszerű oknál fogva, hogy az 1700-as évek második felében nem volt szükség az olvasásra, hiszen a napszámosok bérüket terményben (főleg búzában) kapták, és azzal fizettek, amikor kellett és ahol kellett. A piacra sem igazán a pénz volt a jellemző, az árusok és a vevők alkudoztak és csereberéltek, állatokat, terményt, gabonát, gyümölcsöt. Az első magyar iskola a templom mögött lévő temető mellett és mögött állt (itt jelenleg az ún. Magyar ház telke található). A közel 45 méter hosszú épület két nagyobb tanteremből, tanári- és szolgalakásból állt, az udvarban a fáskamra és az istállók mellett az egyház tulajdonát képező lovakat, lovaskocsikat, a halottaskocsit és a háziállatokat tartották. A 18. század első felében a mai Petar Drapšin utca végén (itt most a régi kaszárnya épülete áll) épült az első polgári iskola, amelyben a magyar osztályok mellett szerb tagozatok is nyíltak. Az épületet a második világháború után lebontották. A további polgári, községi iskolák a 18. században: a jelenlegi pravoszláv templom hátsó bejáratánál lévő két nagy épület (ide két magyar és két szerb osztály járt), az egykori Boris Kidrič utca közepén (ma bérlakások vannak itt) állt a Vrućin-féle iskola. Itt nyílt meg a tuki városrész felső részében és a turiai határban tanyákon lakó diákok számára egy-egy osztály (és itt indult be az első magyar nyelvű óvoda is). Tuk alsó részében a ma is álló tuki óvoda épületében egy tanteremben mintegy 90 diák tanult, az ún. polgári (más néven községi) iskolában. A begluki városrészben lakó  gyerekek az ottani óvoda épületébe jártak iskolába (itt is egy tanterem volt, később kettéosztották), az ún. német iskola és óvoda pedig a mai Laza Kostić utcai óvoda helyén álló nagy épületben működött az 1848-49-es forradalom után. Az 1860-as években épült az egykori polgári és későbbi inasiskola, amely a mai rendőrállomás helyén állt, s az 1970-es évekig Arany János néven polgári és inasiskolaként működött.

A templommal és a plébániával szemben először kettő, majd négyosztályos iskola működött. Az épületeket (egy kivételével) a két emeletes lakótömb (és a rádióállomás) építésekor az 1970-es évek végén lebontották. A felsorolt iskolák felvették Arany János nevét, és a központi épület „kihelyezett” tagozataként működtek. A mai Köztársaság téren álló épületben polgári leányiskola működött 1918-ig, 1941-től 1944-ig pedig állami polgári és levente iskola. A valamikori üzletközpont épületének emeletén a magyar, a földszinten pedig a szerb tannyelvű tagozatok kaptak terme(ke)t. Fontos megemlíteni továbbá, hogy a Kutaspusztán (ma Drea) élő napszámos családok számára a Bogdan-tanya közelében szintén épült egy nagyobb iskola, két hatalmas tanteremmel, tanítói lakással, fáskamrával, kocsibeállóval, istállóval. A faluban és a környező tanyákon azok a családok és gyerekek éltek, akik a legbefolyásosabb szenttamási földbirtokosnál dolgoztak. Az iskolába rendszertelenül ugyan, de 200‒300 diák járt, vasárnap délben pedig mindkét teremben, valamint az udvarban a Szenttamásról és Kishegyesről kijáró papok tartottak szentmisét. Egy kisebb harang állt az udvarban haranglábakon. Az épületet a második világháború után lebontották, az anyagból készült az ún. Crvena zastava lakónegyed, ahol a mezőgazdaságban dolgozó idénymunkások laktak.

A Miasszonyunk zárda 1911-ben épült

Negyven évig húzódott a tisztelendő nővérek lakóhelye és az egyházi iskola, a zárda megépítése. A kérdést először 1871-ben vetette fel Laky Nándor gyógyszerész, de az egyházközségi tanács elvetette. Ez történt 20 évvel később is 1891-ben. A tisztelendő nővérek Szenttamásra történő hívásának elutasítását azzal magyarázták, hogy a számukra kijelölt lakáson nagy átalakításokat kellene végezni (rk. hitközség jegyzőkönyve, 1888). A zárda építéséről szóló döntés sokkal később, 1911-ben született meg. A 40 évig történő huzavona valódi oka, hogy a magyar katolikus lakosság közel fele sokgyermekes, nincstelen család volt, akik nem tudták biztosítani az alapvető ruházatot és felszerelést a gyerekek számára. A zárdában nem voltak ilyen szigorú követelmények, sőt az analfabetizmus felszámolása mellett a diákok uzsonnát (egy bögre főtt rizst, meleg tejet stb.) is kaptak. A nagyobb mezőgazdasági munkálatok idején (aratás, kukoricatörés, kapálás) az otthoni segítség miatt a gyerekeknek nem volt kötelező iskolába járniuk.

1912. július 7-én az egyházközségi tanács döntése értelmében a felépült zárdában négy tisztelendő nővért tudnak alkalmazni, számukra havonta szavatolják a két diplomás tanító fizetésének megfelelő összeget. Mindezt azért fontos említeni, hogy fogalmunk lehessen a „régi aranyidőkről”. A legidősebb szenttamási nemzedékek dicséretére váljék, hogy volt erejük megszüntetni az ilyen áldatlan állapotokat, s minden értetlenkedés és viszály ellenére új légkört alakítottak ki, amelyben a jóakaratnak és a megértésnek adtak helyet.

A zárda alapító dokumentumában, amely a Miasszonyukról nevezett Kalocsai Szegény Iskolanénék Társulata és a Szenttamási Római Katolikus Hitközség képviselői írtak alá, egyebek között megfogalmazták, hogy négy okleveles szerzetes tanítónő mellett egy házitestvér és egy jelöltnő érkezik Szenttamásra, hogy fizetésükre a hitközség fejenként évi 400 forintot biztosít, valamint vállalja a zárdán történő javítási, festési stb. munkálatokat is.

A nővérek, Maria Anzelma, Maria Krizantoma, Mária Borgiász, Maria Emanuelle és Maria Margareta 1912. augusztus 23-án vonattal érkeztek meg. Mivel a zárda épületét addig nem fejezték be, a nővérek egy évig a kántorlakban laktak, és 1913. augusztus 21-én költöztek át a zárdába. Az épületet augusztus 23-án szentelték fel, a középső termet kápolnává alakították, benne Fáncsy Antal plébános tartott szentmisét. A beköltözési ünnepségen jelen volt ft. Rogines Gyula, Garai Béla, Vajay László és Bertron káplán, valamint nagyszámú hívő.

A zárda berendezése hetekig elhúzódott, a megfelelő bútorzat és felszerelés hiánya miatt a tanítás később indult. Az utókorra maradt jegyzőkönyvekből kiderül, hogy az iskolában a három nagy terem és a kápolna mellett további négy szoba volt (ebből kettőt hálószobának, egy helyiséget lakószobának és ebédlőnek, a legkisebbet pedig fogadószobának rendezték be). Ami a bútorzatot illeti, a fogadószoba részére egy ruhaszekrényt, egy pamlagot, három párnázott széket, a többi szoba részére pedig 5 fonott széket, a folyosóra 3 nagy dézsát, egy nagy feszületet (ez a feszület ma a kistemplomban áll), valamint több szentképet szereztek be. A zárdában négy (később hat) tagozaton folyt a tanítás. Az első osztályba (kortól függetlenül) azok a gyerekek jártak, akik nem tudtak sem írni, sem olvasni, a második és a harmadik osztályba viszont azok, akik valamennyire ismerték a betűket és a számokat. A zárda jegyzőkönyvében szó van arról is, hogy az épület északi oldala alatt pince állt, ahol a szenet és a tűzifát tárolták. Ami a felszerelést illeti, egy-egy tanteremben egy nagyobb fiókos asztal, egy dobogó, egy szekrény, 20 pad, három szék, egy kis fogas, egy feszület, valamint egy állványra állítható fekete színű tábla állt. Az ablakok felőli részen állt egy számológép (apróbb fagolyókkal), egy szenteltvíztartó, négy nagyobb ruhafogas, Bács-Bodrog Vármegye nagy térképe, a földrajzi alapfogalmak térképe, egy szentkép, asztali tintatartó, fából készült nagyobb körző, nagy vonalzó, egy kosár, mosómedence (kéznek, ruhának, lábbelinek), egy vizes kanna és korsó, szappantartó. A terem bal sarkában talapzaton állt a Lourdes-i Mária szobor. Érdekességként megemlíthető, hogy a diákok váltásokba jártak tanításra, mert a nővérek egyszerre 80−120 diákot tudtak fogadni. Így a gyerekek naponta két-két órát tanultak, és fél órát a kápolnában imádkoztak. Amikor az időjárás engedte, akkor az udvaron álló kút körül (vagyis a szabadban) is tanultak.

Az iskolába történő iratkozás szeptember 10-én kezdődött és egy hétig, tíz napig tartott, az órákat délelőttönként 8-10 és 10-12, délután 14-től 16 óráig tartották. Az egyházi ünnepeken a tanítás tolódott, hiszen a szentmisén való részvétel minden diák számára kötelező volt, a szentgyónás és az áldozás úgyszintén. A szigorú követelmények akkoriban nem tűntek furcsának, hiszen a zárdában mindent ingyenesen (ideértve a napi egy bögre meleg tejet, rizst, grízt…) biztosítottak a diákok számára. Télen, amikor a nagy hideg és hó miatt a gyerekek nem mehettek azonnal haza, egy-egy tányér főtt ételt (bablevest vagy rántott levest) is kaptak. Naponta mintegy 30-40 liter levest főztek, amihez a hozzávalókat a Szent Antal Alapból (azaz önkéntes adományokból) biztosították. Az adakozók között több helyen olvasható Dungyerszky Lazar szenttamási gőzmalom tulajdonos neve, aki több alkalommal 100-100 kg lisztet adományozott a diákoknak.

Ugyancsak érdekességként megemlíthető, hogy a zárda alapkövét 1914. október 27-én Fáncsy Antal plébános és Dungyerszky István képviselő közösen falazták be a kápolna utca felőli falába, azaz az épület közepébe. A kápolna tetején pici torony és harang állt, ahol minden délben, este hét órakor és ünnepek alkalmával harangoztak. Ezt a feladatot a templomban a harangozó, míg a zárdában a nővérek végezték.

Mivel több (polgári) tanító is bevonult az első világháború idején, a diákok létszáma néhány hónap alatt megsokszorozódott. Tudni kell, hogy annak idején a fiú és a lányosztályokat különválasztották, emiatt a zárdában több vegyes tagozat kialakítására kényszerültek. A diákok magas létszáma és a nagy szegénység szinte ellehetetlenítette a tanítást. Ráadásul 1916 augusztusától a tantermeket ideiglenesen kórházzá alakították át. A szükséges felszerelést, matracokat, takarókat önkéntesek hozták be a zárdába. Egy-egy tanterembe 52 darab kórházi ágy került. Ez év karácsonyán és az ünnep másnapján A sátán hatalmai címmel először mutattak be előadást az iskola diákjai. Az önkéntes adományokból 400 forint gyűlt össze, amelynek egy részét a megvakult katonák megsegítésére, a többit színpadra és a színészek kosztümjeinek vásárlására költötték. Ezekre az évekre jellemző még, hogy a háborús helyzet miatt minden ünnepi felvonulást elhalasztottak, vagy csak a templomon belül tartottak. 1917. augusztus 27-én hadicélokra leengedték a toronyból és vonaton elszállították a templom két harangját, és csak a Szent István harang maradt a toronyban. Ugyanazon év november 9-étől 1918 májusáig a zárdában tartották a görögkeleti vallású diákok számára a hittanórákat, mivel a községben néhány iskolát a nagy szegénység miatt csak munkaidőben tudtak fűteni.

A zárda történetében fordulópontot jelentett az impériumváltás, az addigi magyar közigazgatás helyett az igazgatóbizottságba szerb nemzetiségű tagok (is) kerültek. A községi szervek határozata alapján az oktatásban dolgozóknak két éven belül meg kellett tanulniuk szerbül, valamint tantervbe venni a szerb történelmet is. Az átállás okozta új körülmények miatt 1920-ban csak november 7-én kezdődött a tanév, de két hét múlva megérkezett a kemény tél, és mivel nem volt mivel fűteni, a gyerekeket hazaengedték. Ezt a tanévet nem sikerült realizálni, de a következő tanévekben megtartották az oktatást egészen 1944. október 19-ig, az orosz hadsereg bejöveteléig. November 14-én jöttek a Vöröskereszt képviselői, akik átvették az épületet és hadikórházat rendeztek be. A plébánia épületét addigra teljesen szétverték, emiatt a tisztelendő nővérek Andróczky Pálnénál kaptak ideiglenes elhelyezést. A kápolnára a kórházi személyzet nem tartott igényt, így a nővérek továbbra is visszajárhattak a zárdába imádkozni, harangozni. A hónap végére azonban a kápolnát is kiürítették, itt rendezték be a műtőt. Szenttamáson ekkor már nem volt pap, így mindannyian megörültek, amikor az egy hónappal korábban elmenekült Gärtner Mihály helyére egy fiatal pap, a szabadkai Sábics Antal érkezett. December 9-től újra tartottak szentmiséket a templomban és a kápolnában is, de a tanítás továbbra is szünetelt.

A tisztelendő nővérek 1945 januárjában a sebtében megjavított plébánia épületébe költöztek. Közben a zárdából és a kápolnából a templomba került az oltár (ma a Szentsír mellett áll), a nagyobb szobrok, két nagy feszület, a gyóntatószék, az oltárcsengő, szekrények, padok, képek… A nővérek már nem tanítottak, a háború végére Szenttamáson mindössze két magyar tanító maradt: Gyenes Péterné és Fischer M. Gustitusz, akik a tuki iskolában tanítottak. A zárdát 1947-ben államosították, de a magyar nyelvű tanítás beindítására az új országban 1953-ig várni kellett. A zárdaiskola a kezdetekben az Arany János nevet viselte, majd a színmagyar iskola 1955-től vette fel Jovan Jovanović Zmaj költő és fordító nevét.

(Képaláírás: A szenttamási zárda épülete 1911-ben)

Szöveg: Paraczky László

Fotók: Kalocsai Főszékesegyházi Könyvtár, és magángyűjtemény (N.D.)

IRODALOM:

Kalocsai Főegyházmegyei Levéltár: KFL.I.1.b.

A szenttamási római katolikus egyházközösség képviselő-testületi tanácskormányainak jegyzőkönyve, 1868−1887. (kézirat)

A szenttamási római katolikus hitközség – egyháztanács – és iskolaszék kormányának jegyzőkönyve, 1888−1915. (kézirat)

PINTÉR JÓZSEF: Ezerszáz év a Kárpát-medencében, Szenttamás, 1996.

Megjegyzés: A cikk a szenttamas.rs hírportál Javni objekti u Srbobranu – Középületek Szenttamáson elnevezésű községi projektum keretében készült 2025 decemberében. A szöveg és a fotók bármilyen egyéb jellegű felhasználásához a szerző jóváhagyására van szükség.