A családok szétbomlasztása

Egy közeli „családtag” költözik el, ismét, már nem hetente, hanem csak havonta találkozhatunk vele. Ehhez is hozzá kell szokni, hiszen a régi világ eltűnőben van, és az „aranykori” távlatok előtt állunk, azonban ez a változás egy újabb, jó ismert támpontot tép ki a kezünkből! A külső kényszerek döntöttek: a Családi Kör hetilapból havi magazin lesz, mert a rablógazdálkodó világ vezetőit nem az ember, az emberi értékek érdeklik, hanem a haszon, a nyereség, a profit és a hatalom birtoklása. – Wilhelm József jegyzete

Hogy volt, hogy lesz

Manapság ritkán fordul elő, hogy egy szabad magyar újság megszépül, színesedik, gazdagodik – még ha ritkábban is jelenik majd meg. Márpedig a Családi Kör ehhez invitálja az olvasót. A címlapunkat díszítő színes eperfa ezt hivatott ünnepelni, az eredeti Családi Kör minden oldalán 27 évig megjelenő szimbolikus eperfasziluettre emlékezve. – Purger Tibor jegyzete

Nem vész el, csak átalakul

„Semmi sem állandó, csak a változás maga” – így volt ez időszámításunk előtt 550 évvel is, amikor Epheszoszi Hérakleitosz filozófus fejéből kipattant ez a kijelentés, és így van ez ma is, csak közben elrepült két és fél évezred az emberiségi történelmében.

Mérföldkőhöz érkezett a Családi Kör azzal, hogy a jövőben nem hetente, hanem havonta jelenik meg. Az okokat hosszú perceken át lehetne sorolni, de a legfontosabbak mellett nem lehet elmenni szó nélkül. – Tőke János vezércikke

Közérdekű tudnivalók nyugdíjasoknak

A szerbiai nyugdíj- és rokkantbiztosítási jogosultság kedvezményezettjei különféle típusú pénzbeli ellátásokban részesülnek. Az illetékes intézmények adatai szerint az egyes díjak jelenlegi összegei a következők: az ápolási térítés 33 171,53 dinár, a testi sérülés utáni térítés 13 821,10 dinár, a temetési költségtérítés 76 369,00 dinár. Ez utóbbi a nyugdíjasok minden kategóriájára vonatkozik.

Ezeket az ellátásokat a Köztársasági Nyugdíj- és Rokkantbiztosítási Alap folyósítja. A jogosultaknak nem kell további kérelmet benyújtaniuk, ha már regisztráltak a rendszerben. – Takács Magda cikke

ELMONDOM, MERT ITT SZABAD: Harmincöt küzdelmes év a sajtószabadságért – Bozóki Antal írása

ELMÉLKEDÉSEK: Amikor kicsordult… – Balla Lajos írása

KÖZÉLET: Amerikából jöttem, mesterségem címere… – Kocsányos Pálma kommentárja

ASZTALIZENE: Húsvétvasárnapi gondolatok – Radics Viktória tárcája

TÖRTÉNETEK A BÁCSKAI TANYAVILÁGBÓL: Koponya az ablakban és a fehér kismalac – Pecze Árpád cikke

IRODALOM: Czini Zoltán: Átváltozás; Bence Erika: Elköszönés

SAJTÓTÖRTÉNETI FELJEGYZÉSEK: Vajdasági dimenziók – Szabó Palócz Attila cikke

A LÉLEK EREJÉVEL: Véget ért az európai pápák kora?

NEM A GÓLYA HOZZA: Mennyit kell aludnia a gyereknek?

EGÉSZSÉGÜNK: A bűvös tízezer lépés mítosza

HOROGRA AKADVA: Summa summarum – Huzsvár József jegyzete

SPORT: Bírók – Németh János kommentárja

KONYHA: Újkrumplis finomságok

Ezen kívül kis- és óriásrejtvény, fejtörő, sakkrovat, sudoku, kuriózumkvíz, műveltségi teszt, gyerekszoba, horoszkóp, apróhirdetések, társkereső, viccek és tévéműsor várja az olvasókat.

Közzétette: Németh Dezső