Harsogva dőltek a rendek

A szenttamásiak átérzik a hagyományápolás fontosságát

Huszonnyolcadik alkalommal tartottak hagyományos aratóünnepséget Szenttamáson. A Füstös-tanyán szervezett nagyszabású rendezvényre Vajdaságból 8 településről érkeztek, zömében idősekből álló csapatok. A szépkorúak még jól emlékeznek a valamikori aratásokra és a munka menetére vagy annak nehézségeire, idén ezt újra bemutatták.

Robotka Angéla, a Vajdasági Népek és Nemzetiségek Hagyományápoló Klubjának elnöke rávilágított arra, hogy a hagyományos aratás idén nem verseny-, hanem bemutató jellegű, és az cél, hogy a mai fiatalok lássák, hogyan küzdöttek őseink a kenyérért, és azt milyen nagy becsben tartották:

 ‒ Szerintünk a régi hagyományok felelevenítése az, ami a mai világból nagyon hiányzik. Ma láthatjuk, hogyan vonultak ki az aratásra az emberek, mi-mindent pakoltak a kosárba, mit vittek reggelire és milyen felszereléssel dolgoztak. Tehát nagyon sok olyan ok van, ami miatt érdemes végignézni a valamikori, igazi kenyércsatát – emelte ki a rendezvény fő szervezője.

A hagyományos aratási bemutatóra a település szélén lévő búzaparcelláján került sor, ahová a részvevő csapatok zeneszó kíséretében lovaskocsikkal érkeztek. A vendégeket a házigazdák hagyományos paprikás-vöröshagymás zsíroskenyérrel várták, majd a parcellaszámok kihúzása után élőzene kíséretében vonultak a búzatáblákhoz. A munka egykoron és most is az aratási bér alkujával kezdődött. Az aratásért ugyanis egykoron nem pénzzel, hanem búzával fizettek ‒ magyarázta a parcellák birtokosának szerepét magára vállaló Koller Nándor:

‒ Az aratókkal pontosan meg kell egyezni, mert ha nem egyezünk meg időben, akkor nem tudjuk, hogy befejeződik-e az aratás. A „gazdasszonnyal” külön odamegyünk minden   aratócsapathoz, és egyezkedünk. Idén 110 kiló búzát kínálunk egy hold kaszálásáért. Persze, mindegyik csapat alkudozott, mert szerintük ez kevés. Ennek ellenére mindenkivel sikerült megegyezni – mondta Nándor.

A munkát a hagyományos aratóreggeli előzte meg. A tarlón egyszerű terítőre rakták az otthonról hozott ételeket. Forgács Ibolya, az ünnepség egyik szervezője elmondta, régen mindenki azt vitt enni, ami éppen volt odahaza, de erre az alkalomra külön főztek, sütöttek is az asszonyok.

‒ Az aratóreggeli egykoron lényeges szerepet töltött be, hiszen az aratásban részt vevők nehéz fizikai munkát végeztek, és szükség volt az energiára. Ugyanakkor odafigyeltek arra, hogy olyan élelmiszereket vigyenek, amelyek nem romlanak meg a nagy melegben. Sonka, szalonna, főtt krumpli, vöröshagyma, aludttej, házikenyér, kovászos uborka, tarhonya volt terítéken. Aki tehette, meggyes, barackos, vagy éppen üres kalácsot is sütött. Fontos volt a víz, de „aratópálinkát” is vittek, amelyet a szünetekben fogyasztottak. Az idősek azt állítják, hogy a pálinkától nem annyira szomjas az ember – magyarázta Forgács Ibolya.

A bácsfeketehegyi Szabó László szerint a munka menete nagyban függ a gondosan előkészített szerszámoktól:

‒ A kaszáló férfi a kaszát darabokban vitte ki a földre, és ott rakta össze. A pengét legtöbben odahaza nagy üllőn megkalapálták, de kisebb üllőt is vittek magukkal, mert napközben fenni és kalapálni is kellett. A kaszakő és a vízzel teli tokmány mellett lényegese voltak az apróbb szerszámok, mint a kalapács, harapófogó, és a vékonyabb drót. A kaszát a búzaföldön erősítették a nyélre, majd rászerelték a borítót. Vittek magukkal marokszedőt és bőgőt, azaz  fából készült nagy gereblyét is, amellyel összekaparták az elmaradt szálakat. Az aratás a kaszálás mellett marokszedésből, kévekötésből és keresztrakásból állt, ezért egy-egy aratócsapatban legalább hárman, legtöbbször négyen voltak – sorolta Szabó László.

A 88 éves zentai Kőrösi Ferenc szerint a kasza kiválasztása nagyon fontos, vagyis hogy minőséges anyagból készüljön.

‒ Az aratási felszerelés legfontosabb szerszáma a kasza, ezért külön odafigyeltünk a kaszaél minőségére. Ha az nem megfelelő, akkor az egész munka visszaüt. Az aratás általában egésznapos munka volt, a pengét többször is kalapálni kellett, menet közben pedig fenni, hogy könnyebben vágjuk a búzát. A napi teljesítmény egy lánc terület volt, de ha ügyesebb volt a csapat és korán hozzáfogtak a munkához, akár két láncot is learattak – magyarázta az idős kaszás.

A hagyományos aratást megtekintette Tóth Zoltán tartományi mezőgazdasági segédtitkár is, aki szerint a magyar közösség számára fontos, hogy ezt a nemes hagyományt ápoljuk, és értékként átörökítsük a fiatalabb nemzedék számára, amelyet majd ők is továbbadhatnak.

‒ Nagy öröm számunkra, amikor az emberek átérzik a hagyományápolás fontosságát, mert ez az, ami megtartja kultúránkat, megtartja identitásunkat, a hagyományos kézi aratás pedig a magyar közösség identitásának része – fogalmazott Tóth Zoltán.

Amíg az aratócsapatok dolgoztak, a gyerekek ingyenesen kocsikázhattak, a legkisebbeket pedig a tanya egyik szegletében játszósarok várta. A hűvösben tartott vidám csutkavárkészítést, lisztezést, gyurmázást, búzaszitálást és egyéb érdekességeket külön foglalkozásvezetők felügyelték. Az iskolás diákok számára különböző ügyességi versenyeket tartottak, így csizmahajítást és fakanálon történő tojáshordást is láthattunk. A nagy vendégfogadó sátor mögötti területen ideiglenes tábori konyhát rendeztek be, ahol öt üstben rotyogott a birka- és sertéspörkölt.

‒ A népes vendégsereg számára három üstben kb. 60-65 kg birkahús, két üstben pedig 40-45 kg sertéshúsból pörkölt készül, utóbbi körete főtt tészta lesz. A birkahúst korábban odaraktuk, annak több idő kell, hogy megpuhuljon. A húst és a fűszereket egyszerre tettük fel főni, idővel kicsit kóstoljuk, és ha kell, utána ízesítjük – mondta Kövesi Péter, gyomaendrődi mesterszakács.

Az aratási ünnepség kísérőrendezvényeként kézimunka- és fotókiállítást is megtekinthettek az érdeklődők, a Kék Kör, a Cukorbetegség Ellen Küzdők Szenttamási Egyesülete pedig ingyenes vércukorszint- és vérnyomásmérést végzett. A kulturális programban helyi egyesületek csoportjai léptek fel.

A műsort követően Zsúnyi Tibor plébános megszentelte és felszegte az új kenyeret, majd a vendégeket kínálták vele. Az ünnepség közös ebéddel zárult.

Paraczky László

Fotók: N. D.