Lebontották az egykori szenttamási Zvezda étterem épületét
Hatvanegy évig működött a Szenttamás legszűkebb központjában álló kultikus étterem, amely a fiatalok egyik kedvenc hétvégi szórakozóhelye volt, ugyanakkor a jó italok kedvelőinek, különösen a bőséges és ízletes ételek szerelmeseinek találkozóhelye.
A kor hangulatát idéző neonfelirat, a fehér és a kockás abroszokkal terített asztalok, az udvart befedő lugas hűvőse, továbbá a díszes rácsos kapu gyorsan a környék egyik jelképévé tették a helyet. Branko Maksimović vendéglősnek, az étterem alapítójának az volt az álma, hogy olyan találkozóhelyet hozzon létre, ahol emlékezetesek maradnak vasárnapi családi ebédek, az első randik és az üzleti tárgyalások.
Branko Maksimović korábban a Begluk városrész Október 19-e utcájában lévő Moszkva étterem tulajdonosa volt. A Crvena Zvezda labdarúgóklub iránti szeretete késztette arra, hogy a Karađorđe utca 16. szám alatt működő kocsmáját Zvezda névre keresztelje.
A hatvanas és hetvenes években a Zvezda nem csupán étterem volt, hanem társadalmi központ is. Az étlapon klasszikus szerb és magyar fogások szerepeltek: csevap, plyeszkavica, gulyásleves, rántott hús, rántott velő, túrós csusza – mindez bőséges adagokban, megfizethető áron. A konyhát hosszú ideig Branko felesége, Katica Maksimović vezette, akinek főztjéről legendák keringtek. A hétvégi élőzene – szerb és magyar zenekarok felváltva húzták a talpalávalót – különleges hangulatot adott az estének.
Az étterem falai között generációk nőttek fel. Az ország széthullását megelőző időszakban itt tartották az első esküvői vacsorákat, ballagási ünnepségeket, bevonulási búcsúesteket, sportklub-találkozókat, sőt politikai találkozókat is. A kilencvenes évek elején, amikor az ország gazdasági átalakuláson ment keresztül, a Zvezda még mindig stabilan működött, bár már érződött a verseny erősödése. A 150 férőhelyes étterem vezetését fiuk, Dragan Maksimović, Szenttamás legendás kézilabdázója vette át, aki tragikus haláláig folytatta a munkát.
Dragan után a vendéglőt húga Dragica Kurjački vezette sikeresen, később pedig fia Slobodan Kurjački, a család harmadik generációja vette át.
Az étteremben mindig különös figyelmet fordítottak a törzsvendégekre, ugyanakkor a vendégkönyvbe számos olyan sportoló és közéleti személy is bejegyezte nevét, akik akikről szinte mindent tudtak az egykori Jugoszláviában. Többek között a legendás Saša Đorđević, Toni Kukoč, Predrag Danilović kosarazók, számos egykori kézilabda-csillag és a jugoszláv kézilabdát világhírűvé tevő sportoló, Ljubivoje Ršumović költő, Katarina Radivojević színésznő, valamint a Neverne Bebe, az Apsolutno Romantično, a Legende zenekar egy-egy bejegyzése, dicsérete olvasható.
A kétezres évekre megváltoztak a fogyasztói szokások. A fiatalok inkább a modern kávézókat és gyorséttermeket választották. Az épület romlásnak indult, karbantartására nem jutott elegendő forrás. A tulajdonosváltások sem segítettek – az új üzemeltetők nem tudták visszahozni az étterem régi fényét.
A 2010-es évek közepére a Zvezda már csak árnyéka volt önmagának. A koronavírus idején a vendégek száma drasztikusan csökkent, a konyha egyszerűsített étlapra váltott, az egykor zsúfolt terem kongott az ürességtől. Az elmúlt években az épület üresen állt, állapota tovább romlott. Próbálták bérbe adni, eladni. Idén február végén és március elején lebontották. A döntés megosztotta a helyieket: sokan nosztalgiával gondolnak vissza az ott töltött esték hangulatára, mások szerint azonban a város fejlődése elkerülhetetlenné teszi a változást.
Forrás: Magyar Szó
Szöveg és fotó: Paraczky László



ápr 11, 2026 10:00 de.