Megjelent a legújabb HÉT NAP 16 oldalas RTV-MELLÉKLETTEL!
A HÉT NAP AZ INTERNETEN: www.hetnap.rs
E heti, 19. számunk tartalmából kiemeljük:

* Madarak és fák napja — és mi, emberek. Kartali Róbert heti jegyzete
* VILÁGKÉP: Elegük lett a közvetítői szerepből? Amerika kiszáll az ukrajnai béketeremtésből
* A kapitány. Talpai Lóránt interjúja Varsányi Ferenc rendezővel
* A tőke és a demokrácia. A demokratikus rendszerek egyre kevésbé működőképesek — dr. Mészáros Zoltán írása
* Belezöldülünk — Tóth Péter írása
* „Itt nem politikamentes tüntetésekről van szó”. Dr. Pásztor Bálint volt a Hét Nap Plusz podcast vendége — A beszélgetést Szakáll Laura foglalta össze
* Kupuszinától a világ élvonaláig. Koleszár Márta sikertörténete — A fiatal kutatóval Kartali Róbert beszélgetett
* A kommentelőknek leáldozott. Tóth Edu, a Dumaszínház humoristája Vajdaságba érkezik — Ebből az apropóból kérdezte őt Miskolci Krisztina
* HETI INTERJÚNK: Végtelen időutazásra invitálni. Kontra Ferenc íróval, költővel, műfordítóval Morvai-Rácz Richárd beszélgetett
* Enni vinni, hagyományban hinni. Zentagunarason ötödik alkalommal hirdették meg az Enni Vittem elnevezésű eseményt — Miskolci Krisztina riportja
* Tűzoltóképzés határok nélkül. Magyarkanizsa és Mórahalom Önkormányzatának közös projektuma — Tóth Tibor írása
* Egy érintetlenebb világ. Szerezlai Szilvia rendszeresen látogat Ázsiába — ezúttal a Fülöp-szigetekre utazott — Bíró Tímea írása
* Szabadkai diákok sikere. A Szabadkai Egészségügyi Középiskola AntiSHOCK csapata elismerésben részesült a X. Semmelweis Egészségverseny döntőjében — A tanulókkal Kartali Róbert beszélgetett
* SZABADKAI NAPLÓ: Kikapcsolódás gőzerővel. A palicsi majális hangulatát Bíró Tímea idézi meg cikkében
* BÁNÁTI ÚJSÁG: Egybeforrt a múlt és a jelen. Második alkalommal szervezték meg a Nagyjárásiak Nagy Találkozóját — Tóth Lívia írása * Szavakkal jutalmazni. A Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesületének továbbképzésén jártunk
* Augsburgi beszélgetés. Interjú Héja Domonkos karmesterrel
* Szólj, sípunk, még sokáig! A népzenei vetélkedő élén több mint harminc éve a temerini Szabó Gabriella áll — Szerda Zsófi interjúja
* Képek és regények. Negyedik alkalommal találkoztak a képregénykedvelők Kishegyesen
* OTTHON ÉS CSALÁD: Parlagfű, az istenek eledele. Ismerjük meg jobban ezt a növényt * Új fogalmak nyomában — a liquid love pszichológiája — Pap Ágota pszichológus írása * Láthatatlan hősök. Az elismerés ereje a hétköznapokban — ft. Horvát Ákos írása
* SORSOK, EMBEREK: Rokoni gyorsposta. Perisity Irma írása
* EGÉSZ OLDALAS HOROSZKÓP: Heti horoszkóp, A csillagjegyek és az olvasás
* Legrégebbi gasztronómiai örökségünk: a kovász — Az egyik legértékesebb anyag a kenyérkészítés történetében
* Konklávé: félelem és reszketés a Sixtus-kápolnában — Brasnyó Zoltán filmkritikája
* A PÁLYA SZÉLÉRŐL: Erős szezonkezdés. A Spartacus súlyemelőinél Tóth Tibor járt
* IRÁNYTŰ: Harc a napfény ellen — Apró József írása
* Fricska * Keresztrejtvény * Fejtörők * Ingyenes apróhirdetés és további sok érdekesség
* Fizessen elő hetilapunkra, és ajándékként önnek is elérhetővé válik az online lapozható friss tartalmunk! Erről, valamint megvásárolható könyveinkről, kiadványainkról érdeklődjön a 024/555-856-os vagy a 024/525-190-es telefonszámon.
máj 06, 2025 14:07 du.