Eseménydús évet zárt a szenttamási intézmény

A szenttamási Népkönyvtárban az irodalmi események mellett több kulturális rendezvényre is sor került. Az iskolás gyerekek számára szervezett és tervezett műhelymunkákon és irodalmi pályázatokon kívül a felnőtteknek több író-olvasó találkozót tartottak. Így megemlékeztek a magyar költészet napjáról, az 1956-os magyarországi eseményekről, ezek mellett szavalóverseny, könyvbemutatók is voltak. Az elmúlt év eseményeit összegezve Pintér Andrea, a könyvár igazgatója elmondta igyekeztek tartalmas programokkal népszerűsíteni az irodalmat és olvasásra buzdítani a lakosságot, különösképp a gyermekeket.

− Minden év februárját Gion Nándor emlékének szenteljük, hiszen a szenttamási születésű író február 1-jén született. Tavaly negyedik alkalommal hirdettük meg irodalmi és képzőművészeti pályázatunkat, azzal a  céllal, hogy népszerűsítsük a helyi értékeket és az író műveit. Az alsós diákok a tavasz ébredéséhez kapcsolódó élményeiket rajzolhatták meg, megelevenítve városunk jelentősebb épületeit, helyszíneit. A felsős diákok szerelmi történetet írhattak Gion Nándor Zongora a fehér kastélyból című ifjúsági regényének ötlete alapján, ugyancsak beleszőve városunk helyszíneit, épületeit. A Gion Nándor Napok keretében az irodalmi önképzőkör tagjai egy Gion-összeállítást készítettek, amelyet a könyvtárban mutattak be. Emellett április 11-ére, a költészet napjára is készültek egy irodalmi összeállítással, ahol saját verseik is elhangzottak. Az önképző tagjai  az 1956-os forradalomról is készítettek összeállítást – sorolta a könyvtár igazgatója.

Elmondása szerint köztudott, hogy a gyerekek keveset olvasnak, ezért a programok szervezésekor mindig figyelembe vesszik az ő igényeiket, így több alkalommal szerveztek irodalmi, illetve kézműves-műhelymunkát a számukra.

− Minden év októberében a gyermekhét alkalmából rajzkiállítást tartunk az általános iskolák második és harmadik osztályos diákjainak, valamint a Gyöngy egyesület védenceinek rajzaiból. A nyári szünidő alatt pedig több mint ötven diák vett részt az olvasásnépszerűsítő akciónkban, amelyet visszamenőleg már öt-hat éve megszervezzük. Azok a diákok, akik a legtöbb könyvet elolvassák könyvjutalomban részesülnek, illetve egy író-olvasó találkozóval lepjük meg őket. Tavaly Csík Mónika szabadkai írónő látogatott el hozzánk és bemutatta A Mese vándorútja című verseskötetét. Ugyancsak októberben  vendégünk volt még a szintén szabadkai Czékus Borisz világutazó is, aki pompeji és csernobili úti élményeit osztotta meg a közönséggel.

2025-ben is helyet biztosítottunk a kézimunka-kedvelők egyesülete hagyományos húsvéti és karácsonyi kiállításának, az asszonyok munkáikkal ünnepélyesebbé tették könyvtárunkat. Emellett karácsonyi műhelymunkát is tartottak a második és negyedik osztályos diákoknak, akik különféle karácsonyi díszeket készítettek – ismertette a könyvtár igazgatója, és így folytatta:

− Megtartottuk a már hagyományos községi szavalóversenyt, amelyen a község öt iskolájából voltak résztvevők, és közülük hatan jutottak tovább a körzeti szavalóversenyre, amelyet Bácson tartottak. Magyar nyelven Soltis Leon harmadikos és Nityetin Anasztászia hetedikes tanuló képviselte községünket. Emellett természetesen a helyi íróinknak, alkotóinknak is bemutatkozási teret adtunk, így szerb nyelven Filipendin Marko történész és Đorđević Milan filozófiatanár legújabb könyvét ismerhette meg a közönség, Filipovity Marija, a Vuk Karadžić Általános Iskola második osztályos tanulója bemutatta verseit, emellett a Svetozat Miletić Gimnázium és Szakközépiskola tanulóinak  Na videlo című folyóiratát is ismertettük – fogalmazott az igazgató és hozzátette:

− Ami a könyvállomány gyarapítását illeti, a tavalyi évben is az önkormányzat, a tartományi művelődési titkárság és a kulturális minisztérium támogatásának köszönhetően mintegy 700 könyvvel lett gazdagabb a könyvtárunk, ebből nagyjából 100 könyv magyar nyelvű. 2025-ben  a Szenttamási Népkönyvtárban és két fiókkönyvtárában, tehát Turián és Nádalján összesen hétszázhúszan iratkoztak be a könyvtárba, az elsős kisdiákokat pedig az idén is ingyenes tagsággal ajándékoztuk meg – mondta Pintér Andrea.

Forrás: Magyar Szó,

Szöveg és fotó: Paraczky László

Közzétette: Németh Dezső