A XI. Szenttamási Traktoros Találkozót 2026. július 4-én, szombaton rendezik meg a szenttamási Rajcsúr városrészben, az egykori futballpálya területén. A szervezők idén is színes programokkal várják a traktorok szerelmeseit, a családokat és minden érdeklődőt.
A résztvevők gyülekezője és regisztrációja 9 órakor kezdődik, majd 11 órától ünnepélyes traktoros felvonulás indul Szenttamás utcáin. A 12 óra 30 perckor kezdődő megnyitót követően 13 órától a traktoros ügyességi verseny lesz, ahol a résztvevők gyorsasági, pontossági és ügyességi feladatokban mérhetik össze tudásukat. A verseny eredményhirdetését 17 órakor tartják.
A rendezvény ideje alatt a látogatókat különféle ügyességi játékok és közösségi programok várják, a legkisebbek számára pedig a szervezők ingyenes légvárral és egyéb gyermekfoglalkozásokkal készülnek.
A traktoros találkozó célja, hogy összehozza a mezőgazdaság iránt érdeklődőket, a veterán és modern traktorok kedvelőit, valamint mindenkit, aki szeretne részt venni egy tartalmas, családias hangulatú nyári programon.
A rendezvény fő támogatói Szenttamás község önkormányzata és a szenttamási Helyi közösség.
A szervezők szeretettel várnak minden érdeklődőt a rajcsúri futballpályán megrendezésre kerülő eseményre.

júl 01, 2026 12:50 du.