Koszorúzással, gyászszertartással és csendes főhajtással emlékeztek először Nádalján, majd  Szenttamáson az 1944–45-ös megtorlások ártatlan áldozataira a halottak napján. A megemlékezésen az elhunytak hozzátartozói, helyi lakosok, valamint civil, kulturális és politikai szervezetek képviselői rótták le kegyeletüket.

A megemlékezésen elhangzott, hogy az áldozatok pontos történetének feltárása még ma is fontos feladat. A korabeli plébániai nyilvántartások hiányosságai miatt sok elhunyt és kivégzett személy halálának körülményei nem kerültek be az anyakönyvekbe. Ezeket az adatokat a jövőben szeretnék pótolni, felkutatni az áldozatokra vonatkozó dokumentumokat, és lehetőség szerint pontosítani életük utolsó időszakának történéseit. A kutatás hosszadalmas folyamat lehet, amelyhez a családi emlékek és a rendelkezésre álló történelmi források egyaránt segítséget nyújthatnak.

Kocsis Krisztián, a szenttamási polgármester segédje elmondta, a helyi magyar közösség egyik fontos célkitűzése, hogy az ártatlan áldozatok tiszteletére méltó emlékművet állítsanak a temetőben. Az erre vonatkozó kezdeményezés a helyi magyar pártok, civil és kulturális szervezetek összefogásával indult el. A közösen aláírt kérelmet a községi önkormányzathoz is eljuttatták, kérve az emlékmű felállítását. A tervek szerint az emlékhelynek már korábban el kellett volna készülnie, megvalósítását azonban a koronavírus-járvány hátráltatta. A helyiek reményei szerint a következő évben már méltó emlékhely őrizheti az áldozatok emlékét.

Az alkalmi műsor és a gyászszertartás után a tömegsíroknál elsőként Magyarország Szabadkai Főkonzulátusának képviseletében helyezték el a kegyelet virágait, majd a Magyar Nemzeti Tanács nevében koszorúztak. Ezt követően a szenttamási önkormányzat, valamint a Vajdasági Magyar Szövetség képviselői rótták le kegyeletüket.

A koszorúzást követően a jelenlévők a második világháborúban Szenttamáson elesett és ott eltemetett, főként bácskai településekről származó honvédek sírjánál is megemlékeztek.

A rendezvényen az áldozatok hozzátartozói és rokonai mellett a helyi civil és kulturális szervezetek képviselői is jelen voltak. A csendes főhajtás és a koszorúk elhelyezése ismét ráirányította a figyelmet arra, hogy a múlt tragikus eseményeinek feltárása, az áldozatok emlékének megőrzése és a következő generációknak való továbbadása közös felelősség.

P. L.

Közzétette: Németh Dezső