Különlegesnek ígérkező élőújságra várják az olvasóikat március 26-án, csütörtökön 18 órai kezdettel a Szenttamási Népkönyvtárban a Magyar Szó munkatársai. A rendezvény vendégei Erdődi Edvina, a Magyar Szó Lapkiadó Kft. igazgatója, Pesevszki Evelyn, a Magyar Szó fő- és felelős szerkesztője, Diósi Árpád és Máriás Endre főszerkesztő-helyettesek, valamint Németh Zoltán szerkesztő és Paraczky László újságíró lesznek, a programban ugyanakkor közreműködnek a helyi fiatalok is. Az est moderátora Kancsár Izabella, a Magyar Szó újságírója lesz.

Az összejövetelen a lapot érintő aktuális kérdések taglalása mellett az érdeklődők megismerhetik a Magyar Szó legújabb kiadványait, a Naptár 2026 című kötetet, Máriás Endre és Mihályi Katalin Keverem, kavarom című gyermekszakácskönyvét, valamint Máriás Endre Terasz című tárcakötetét is, amelyeket a helyszínen meg is vásárolhatnak majd. A rendezvényre minden érdeklődőt szeretettel várnak!

Közzétette: Németh Dezső