A szerb pravoszláv egyház és az iskolák Szerbia-szerte január 27-én tisztelegnek Szent Száva, a szerbiai oktatás védőszentje előtt. Szent Száva a szerb oktatás és kultúra, ugyanakkor a kézművesek védőszentje is. Az első szerb érsek egyben író, fordító és törvényíró is volt: bizánci törvénykönyvet fordított az egyházi életről, kolostori szabályzatot és egyházi költeményeket írt. Első alkalommal 1812-ben tartottak Szent Száva-napi iskolai ünnepséget Zimonyban, Szerbia-szerte pedig 1840-től kezdve terjedt el az iskolák patrónusának ünneplése. Szerbiában 1990-ben állította vissza a művelődési minisztérium iskolai ünneppé, és azóta január 27-e munkaszüneti nap a szerbiai iskolákban.
A szenttamási Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola diákjai és tanárai pénteken emlékeztek a szerbség legkedveltebb középkori személyiségére. Az iskola előcsarnokában a jelenlévőket az iskola kórusa és a védőszent himnusza után Munjin Szokola Erika igazgató köszöntötte, majd a hetedikesen alkalmi szavalatokkal idézték fel Szent Száva életét és munkásságát.
Az ünnepre való tekintettek a diákok a verseket hétfőn a pravoszláv templomban tartott liturgia keretében is elmondták.




Szöveg és fotó: Paraczky László
jan 27, 2025 14:20 du.