Idénynyitót tartottak Verbászon a vajdasági kézimunkázó egyesületek

Vasárnap délután került sor a verbászi Szirmai Károly Művelődési Egyesület Aranykalász kézimunkacsoportjának szervezésében a hagyományos közös teadélutánra és a társalgással egybekötött idénynyitó találkozóra. Az eseményen, amelyre a Drago Jovović Sportközpont konferenciatermében került sor, a tartomány 20 településéről 23 kézimunkacsoport képviselője, azaz közel 200 személy vett részt.

Paróci Mária, az Aranykalász kézimunkacsoport vezetője és a Vajdasági Kézimunka-kedvelők Szövetségének elnöke elmondta, a rendezvénysorozatot alkalmi ünnepség keretében minden évben a verbászi kézimunkacsoport indítja, a szövetség tagcsoportjai pedig folytatják az év folyamán.

‒ Vajdaság kicsiben itt van, örülünk egymásnak, és hogy együtt szórakozhatunk. A rendezvény fő támogatója a helyi önkormányzat, a Szirmai Károly egyesület biztosította a sütemények egy részét, a többit pedig a tagság önerőből fedezte. Szervezőként külön programmal nem készültük, de nincs is rá szükség, hiszen a jókedv már megvan. Jövőre csoportunk 25 éves lesz, és az évfordulót méltón megünnepeljük – mondta Paróci Mária.

Bógáncs Andrijašević Lívia, a Szirmai Károly Művelődési Egyesület elnöke elmondta, hogy ez a legnagyobb zárt körű rendezvényük. Hozzátette, az egyesületben idén, az előző évekhez viszonyítva több eseményt terveznek.

‒ Az Aranykalász Egyesület is tagja a Vajdasági Kézimunka-kedvelők Szövetségének, a mai eseményre pedig 23 csoport képviselői jöttek el. Számunkra sokat jelent itt a szórványban minden esemény, ami a magyarsághoz kötődik. Szerintem a mai alkalom bizonyítja azt is, hogy magyarként itt vagyunk, itt élünk és itt szeretnénk maradni, a többi néppel és nemzetiséggel együtt – mondta a verbászi egyesület elnöke.

A kikindai Viola kézimunkacsoport munkájáról Fejes Izabellát, a csoport egyik tagját kérdeztük, aki elmondta mindössze tízen vannak, de lelkesen dolgoznak.

‒ Csoportunk kicsi, de összetartó. Sajnos, a fiatalok, az utánpótlás hiányzik, de folyamatosan motiváljuk őket, hiszen a kötés, a hímzés, a horgolás sokkal hasznosabb időtöltés, mint a telefon nyomkodása. A kézimunkázás ráadásul stresszoldó. Minden szerdán találkozunk az Egység Művelődési Egyesületben, jelenleg pedig Aszakkör program keretében gyöngyfűzéssel foglalkozunk – sorolta Izabella.

Az újvidéki Petőfi Sándor Magyar Művelődési Központ keretein belül működő Csipkeverő és kézi hímző szakosztály 10 fővel működik, a vasárnapi találkozóra ketten érkeztek, Mavrenszki Margit és Gutai Irén.

‒ A hat éve alakult csoportban jelenleg húszan vagyunk és a magyar hagyományos kézimunkával foglalkozunk. Fő irányvonalunk az úri hímzés, amiben sikeresek vagyunk. A csoport nagyon odafigyel a pályázatokra, ahol csak lehet, részt veszünk, mert ezek által meg tudjuk mutatni mindazt, amit elkészítettünk. És láthatóak az eredmények – mondták az újvidéki kézimunkázók.

A csókai Móra Ferenc Művelődési Egyesület csoportjáról is sikerült megtudni néhány dolgot. Fehér Piroska, a csoport egyik tagja elmondta, évek óta járnak a verbászi találkozóra és a műhelymunkákra is.

‒ Szeretünk mulatni és kézimunkázni is. Tevékenységi körünk igen sokrétű, a különböző fajta hímzésektől a dekupázs technikán át minden készítünk az asszonyokkal, és büszkén dolgozunk, hiszen munkáinkat folyamatosan díjazzák. Huszonnyolcan vagyunk, és huszonnyolc éve dolgozunk. Általában minden hétfőn találkozunk délután 3-tól 5 óráig az egyesületben, olyankor megbeszéljük, hogy ki milyen munkát készít, közben persze dolgozunk – mondta Fehér Piroska, a Százszorszép csoport vezetője.

A verbászi találkozón részt vett a szenttamási Kézimunka-kedvelők Egyesülete és a Vajdasági Népek és Nemzetiségek Hagyományápoló Klub Tulipán kézimunkacsoportja is.

Forrás: Magyar Szó

Szöveg és fotó: Paraczky László

Közzétette: Németh Dezső