Megszűntek a várólisták, minden kisgyermek számára jutott hely

Maja Gojković tartományi kormányfő Szenttamáson megtekintette a Pinokkió óvodát, amely a Radost Iskoláskor Előtti Intézmény tizedik, legújabb tagintézménye. A Tartományi Kormány és szenttamási önkormányzat közös beruházásának köszönhetően jelentősen bővült az óvodai férőhelyek száma, és javult az intézmény szolgáltatásainak színvonala is – hangzott el a látogatás során.

‒ Jelentős eredmény, amikor egy községnek sikerül felszámolnia a legkisebbek számára fenntartott férőhelyek várólistáját, ahogyan ez Szenttamáson is megtörtént. A projektet kevesebb, mint két éve indítottuk el az önkormányzattal közösen, ma pedig már olyan kézzelfogható eredményt mutathatunk fel, amely elsősorban a szülőknek, különösen a bölcsődés korú gyermekeket nevelő családoknak jelent nagy segítséget. A beruházás célja az volt, hogy a szülők korszerű, biztonságos környezetben, szakképzett nevelők gondjaira bízhassák gyermekeiket, megfelelő körülmények között. Amikor az életszínvonalról beszélünk, és arról, hogy az emberek szülőhelyükön maradjanak, ott alapítsanak családot, akkor az életminőség egyik legfontosabb mércéje éppen a gyermekekről való gondoskodás és a megfelelő fejlődési feltételek megteremtése – hangsúlyozta Maja Gojković, a Tartományi Kormány elnöke.

A Sonja Marinković utcában található épület bővítésére és óvodává alakítására a Tartományi Kormány az illetékes titkárságon keresztül 35 millió dinárt biztosított. Az intézmény berendezése Szenttamás község és a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) támogatásával valósult meg.

Gojković kiemelte: már csak az udvar rendezése van hátra, amelyhez a Tartományi Kormány további támogatst biztosít, hogy teljessé váljon a legkisebbek számára kialakított környezet.

A tartományi kormányfőt Radivoj Debeljački, Szenttamás polgármestere, Radivoj Paroški, a Községi Képviselő-testület elnöke, valamint Biljana Bajić, az Öröm Iskoláskor Előtti Intézmény igazgatónője fogadta.

‒ Több évtized után ismét új óvodával gazdagodott Szenttamás. Különös jelentőségű tartományi segítségről van szó, hiszen jelentős eredményt értünk el. Nagy öröm számomra, hogy gyermekeink mostantól ilyen korszerű intézményben tölthetik mindennapjaikat. Különösen a bölcsődés korosztály számára jelent ez óriási előrelépést: két, egyenként 35 gyermek befogadására alkalmas csoportot alakítottunk ki.

Szenttamás régóta várt erre a beruházásra, most pedig sikerült megszüntetni a várólistákat. Gyermekeink a lehető legjobb körülmények közé kerülnek, a szülők pedig nyugodt szívvel bízhatják rájuk legféltettebb kincsüket, és zavartalanul végezhetik munkájukat.

Ez községünk egyik legszebb beruházása, különösen annak fényében, hogy az elmúlt hét-nyolc évben 200-zal több gyermeket írattak be az itteni óvodákba. Bízom benne, hogy ezen az úton haladunk tovább. Mostantól a szülők összesen tíz óvoda közül választhatnak az Öröm iskoláskor Előtti Intézmény hálózatában – fogalmazott Radivoj Debeljački.

Forrás: Magyar Szó, Paraczky László

Közzétette: Németh Dezső