A kukorica, a napraforgó és a szója is megsínyli a hetek óta tartó hőséget és csapadékhiányt

Az egy hónapja tartó hőség és a tartós csapadékhiány szinte teljesen tönkretette az idei termés egy részét – figyelmeztetett Pajdl Zsuzsanna agronómus, a szenttamási Pionir birtok igazgatója. Elmondása szerint a kukorica, a szója és a napraforgó terméshozama akár a felére is csökkenhet.

− Az előző években és idén is június végéig szépen nézett ki a határ, azonban a csapadékhiány és a napokig tartó trópusi hőség azonban minden növénykultúrát megviselt. Idén júniusban még nem volt ennyire szembetűnő a károsodás, az elmúlt hetek hőhulláma azonban hirtelen felégette a kukorica és a napraforgó egy részét is. Szenttamáson ez kevésbé észrevehető, nem tudni pontosan, miért, de a kukorica és a napraforgó szinte mindenütt zöld. Sejteni lehet, hogy ennek az az oka, hogy itt található Európa egyik legjobb minőségű termőföldje – mondta.

Az agronómus szerint a növények állapota nem kizárólag az aszállyal magyarázható, az extrém magas hőmérséklet azonban ezen a vidéken sem múlt el nyomtalanul.

− Elszáradnak a virágzó növények, a mag összezsugorodik, és mindez a hozam jelentős csökkenéséhez vezet – magyarázta.

Pajdl Zsuzsanna elmondta, hogy az elmúlt héten 62 vállalat, köztük a Pionir is értesítést kapott arról, hogy a Duna–Tisza–Duna-csatorna vize az alacsony vízállás miatt további intézkedésig nem használható öntözésre. Kártérítésben nem reménykednek, hiszen az előző években sem részesültek ilyen támogatásban.

− A szója kívülről jól néz ki, amikor azonban bemegyünk a sorok közé, látható, hogy kevés hüvely van a száron. Amennyiben nem lesz eső, a magok összeszáradnak, és olyan kicsik lesznek, mint a gombostű feje. A kukorica esetében még van remény: ha érkezik eső, a szemek telítődhetnek vízzel és tápanyaggal. A napraforgónál is hasonló a helyzet, de mindkét kultúránál számolni kell a minőség és a hozam csökkenésével.

Hasonló gondokkal küzd a cukorrépa is. Az agronómus szerint a száraz időszakban a cerkoszpóra ugyan nem terjed, az eső azonban jelentősen javítana a répa állapotán, és így még reménykedhetnének valamennyi termésben.

− A hőség ellenére a búza- és árpatarlókon továbbra is jelen vannak a gyomok, főleg a fehércirok szaporodik, ezért ezeken a területeken vegyszeres gyomirtást végzünk. Szerencsére az öntözési tilalom bevezetése előtt befejeztük a magkukorica termesztését. A petrezselymet azonban szintén öntöztük, és ha pár nap múlva sem kap esőt, teljesen tönkremegy – mondta beszélgetőtársunk.

A Pionir vállalatban hivatalosan is mérik a lehullott csapadék mennyiségét. Pajdl Zsuzsanna elmondta, hogy bár tavaly és idén az év első felében közel azonos mennyiségű eső hullott – mintegy 340–370 liter –, a csapadék eloszlása korántsem volt egyforma.

Idén áprilisban például mindössze két miliméter csapadékot kapott a határ. Tavaly júniusban egyáltalán nem esett, idén pedig július 9-e óta, azaz több mint egy hónapja nem volt számottevő csapadék.

− Idén legutóbb július 3-án kaptunk 25 milliméter csapadékot, majd július 9-én még három litert. Azóta semmi – mondta az agronómus.

Forrás: Magyar Szó

Szöveg és fotó: Paraczky László

Közzétette: Németh Dezső