Városnapi utcai futóversenyt tartottak Szenttamáson
A Szenttamási Sport-, Rekreációs és Idegenforgalmi Központ szervezésében város napja alkalmából hétfőn Fuss, élvezd és örülj! elnevezéssel utcai futóversenyt rendezett, amelyen a község általános iskoláinak és gimnáziumának tanulói vettek részt. A több korcsoportban benevezett futók 100, 200, 400, 600, 800 és 1000 méteren mérték össze gyorsaságukat. A verseny délelőtt 11 órakor kezdődött, az útvonala pedig ezúttal eltért a korábbitól: a diákok a Jovan Jovanović Zmaj és Bard utcákon futottak, a cél pedig a Köztársaság téren volt, ahol a legjobbaknak átadták az érmeket.
A Sport-, Rekreációs és Idegenforgalmi Központ, a szenttamási önkormányzat és a Vöröskereszt helyi szervezetének támogatásával összesen 11 futamot rendezett. A fiúk és lányok külön távon és csoportban versenyeztek, az évfolyamokat pedig összevonták: a VII−VIII., valamint az V−VI., és a III−IV. osztályos tanulók együtt futottak, az I. és II. osztályosok pedig külön. 100, illetve 200 méteres távon álltak rajthoz. Minden korosztálynak 200 méterrel hosszabb távot kellett futnia. A nap utolsó versenyén a Svetozar Miletić Gimnázium diákjai vettek részt, akikhez a szülők és a polgárok is csatlakoztak. A Köztársaság téren a leggyorsabb futókat a tornatanáraik kísérték a dobogóhoz, ahol az érmeket a Sport-, Rekreációs és Idegenforgalmi Központ nevében Mirjana Debeljački, a Vöröskereszt nevében pedig Goran Radovanović, a helyi szervezet titkára adta át. A legjobb futók az érmek mellé pólót és oklevelet kaptak.
A verseny idején a Vöröskereszt önkéntesei ügyeletet tartottak, segítettek azoknak, akik elestek, a célba érkezőknek pedig vizet és cukorkát osztottak.
A futam után a szervezők köszönetet mondtak a diákonak, az iskolák igazgatóinak, a tornatanároknak és tanítóknak a támogatásért és az aktív részvételért. Hálájukat fejezték ki továbbá a Graditelj Közvállalatnak, a rendőrállomásnak, a helyi Atlétikai Klubnak és a szenttamási egészségháznak az együttműködésért, valamint azért, hogy a rendezvényen példásan teljesítették feladataikat.
Forrás: Magyar Szó, Paraczky László








okt 21, 2025 09:50 de.