Ezüst és bronz minősítéssel tértek haza a fiatal szenttamási színészek Bácskossuthfalváról

A szenttamási Vajdasági Népek és Nemzetiségek Hagyományápoló Klub két színjátszó csoportja sikeresen szerepelt a bácskossuthfalvi XII. Diákszínjátszó Találkozón. A legfiatalabbakat tömörítő Süsü csoport ezüst, míg a Liliomfi növendékek bronz minősítéssel tértek haza.

A kicsikkel idén is Blazsanyik Zsaklina dolgozott, aki elmondta, olyan előadást szeretett volna létrehozni a gyerekekkel közösen, amelyet ők is a sajátjuknak éreznek.

− Január végén, amikor elkezdtük a próbafolyamatot, olyan drámajátékokat vittem be az alkalmakra, amelyek már célzottan azt készítették elő, hogy az ő ötleteik és érdeklődési körük alapján tudjak jeleneteket írni. A munkát különböző asszociációs és fantáziajátékokkal kezdtük, majd ezek alapján kaptak improvizációs feladatokat. Sokat beszélgettünk, és törekedtem arra, hogy a darabban az ő nézeteik, véleményük jelenjen meg. Egy asszociációs játéknál került szóba a „titkos hely” (ami végül az előadás címe lett) kifejezés, ami elindított valamit a gyerekekben. Kiderült, hogy mindegyiküknek van egy olyan helye, ahová elvonulhat játszani, gondolkodni – ezt először „bunkernek” nevezték el. Egy másik improvizációs játéknál viszont a felnőtt-gyerek kapcsolat témája jutott kifejezésre. Innen már kézenfekvő volt, hogy ezzel a két motívummal dolgozzunk tovább, hiszen mindkettő nagyon közel állt hozzájuk, és sok mondanivalójuk volt ezekkel kapcsolatban – mondta Zsaklina, aki Budapesten drámapedagógiát tanul.

Közben elmagyarázta, hogy a darab a gyerekekről szól és az ő nézőpontjukat mutatja be. Szerinte éppen ezért szeretik a kis színészek az előadást és vállalták örömmel a szerepeket.

− A felnőttek világából olyan kérdések is megjelennek, amelyeket a gyerekek nem értenek, viszont a darab nagy része az övék: aktívan kivették részüket  a kreatív alkotómunkából. Jómagam is belevittem néhány nézőpontot a történetbe, és a folyamat során olyan kérdéseket tettem fel, amelyek irányították az alkotást. Szerepem az volt, hogy keretet adjak a darabnak: drámás  formákat hoztam, és az ő ötleteiket fejlesztettem tovább, majd ezekből írtam meg a szövegkönyvet.

A próbákat a klub nagytermében vasárnap délelőttönként tartották. Miután összeállt az alap, elkezdődött a próbafolyamat, ami nem kizárólag a komoly munkán alapult, hiszen minden alkalommal játszással kezdték, majd a darabbal foglalkoztak, végül újra kedvükre játszhattak. Zsaklina elmagyarázta, hogy ennél a korosztálynál fontos, hogy mindig legyen lehetőség a szabad játékra, és ne csak kötött szabályok között, a teljesítményorientáció legyen fókuszban. Kifejtette, a fő cél az, hogy a gyerekek megismerjék a drámát és megszeressék a színházat.

− Szerintem kihívásnak számít, hogy nincs teljes ráhatásunk arra, mikor és hogyan tanulják meg a szöveget a szereplők. A legnehezebb az volt, hogy sokáig csak olvasták vagy szorongatták a szöveget, így nem tudtunk teljes mértékben a koncepcióval, mozgással foglalkozni. Ez pedig nehéz, különösen akkor, ha a fejünkben már megvan egy ütemterv, amely szerint haladni szeretnénk. Amennyiben kifutunk az időből, akkor sok minden megváltozik ahhoz képest, amit eredetileg elképzeltünk. Emiatt az utolsó hetekben változtatnunk kellett a koncepción, mert a próbafolyamat még nem tartott ott, hogy például a kellékekkel dolgozzunk, vagy mélyebben belemenjünk a karakterek kidolgozásába. Szóval sok mindent el kellett engedni. De rugalmasnak kell lenni, még ha nem is mindig könnyű, mert sok ötlet már jóval a próbák kezdete előtt megvolt, ugyanakkor a koncepció kidolgozása is egy hosszú folyamat. Szerencsére Andrea, a csoport vezetője, rengeteget segített. Előfordult, hogy próbákat egyedül tartotta, ilyenkor a gyerekek a szöveget olvasták és tanulták. Néha online csatlakoztam hozzájuk, Andrea közvetítette az utasításaimat, és jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a csoport színpadra tudott állni Bácskossuthfalván – sorolta Blazsanyik Zsaklina.

Hozzátette, az ezüst minősítést kirobbanó örömmel fogadták a kis színészek és a klub vezetősége is. A Süsü csoportot legközelebb az Általános Iskolások Művészeti Vetélkedőjén láthatja a közönség, de tervben van egy bemutató a hazai közönség számára is.

A hagyományápoló klub keretében működő Liliomfi növendékek csapatát az általános iskola felsősei, a Liliomfi színjátszó csoportot pedig a felnőttek alkotják. A középső és az idősebb csoporttal két éve Tóth Dániel színművész dolgozik, ő írja és rendezi a darabokat. Megkeresésünkre elmagyarázta, hogy a növendékek az általános iskolás korosztály felsősei, akikkel tavaly a Kis szörnyek nagy gubancban című előadást csinálták, szeptembertől pedig  a Krimivel átfont tini sztori a kis zenés, szerelmes suliban című előadással készültek.

− Egy bohókás történetről van szó, ami a rajzfilmszerű történetvezetést követi. A gyerekek ebben jóval könnyebben megtalálták magukat mint tavaly a szörnyek szerepében. Jobban tetszett nekik ez az iskolás, szerelmi történetes téma, közelebb is áll hozzájuk. Hétvégenként, főképp vasárnap próbáltunk, a próbák sokkal gördülékenyebbek voltak, mert már ismerjük és könyebben megértjük egymást. Aki tavaly először állt színpadon, most tapasztalattal teli jött vissza. Idén ez a második előadás amit Szenttamáson rendezek és ennek sajnos a hátránya is meglátszik. Tavaly ugyanis arany minősítést nyertünk, és Debrecenbe is eljutottunk, idén sajnos ketté oszlott a figyelmem és nem sikerült a verseny napjára „befejezett” művet színpadra vinni. Sok hibával, utolsó pillanatban kihúzott résszel álltak a nézők elé. Ezek a fiatalok még nincsenek azon a szinten, hogy az aznapi változtatásokat teljesítsék, így ez az eredmény (mármint a bronz) várható is volt, vagyis nem az ő hibájuk. Nagyon sajnálom, hogy így alakult, de nem hagyjuk abba a munkát, hiszen a célom az, hogy a szabadkai fellépésen sokkal jobb, kidolgozottabb legyen az előadás, és tovább dolgozunk, mert a célt még nem értük el. Mivel nem vagyok pedagógus, nem tudom előre látni milyen hatással lesz ez az élmény a csapatra, de remélem túllendülünk rajta és a kész művet élvezettel fogják játszani – mondta Tóth Dániel.

Arról, hogy a gyerekek hogyan élték meg a bácskossuthfalvi fellépést, Dányi Nikoletta, az egyik szereplő elmondta, nem volt könnyű, hiszen nyolc csapat versenyzett.

Az előadás humoros, hiszen az évad elején mindig megbeszéljük, milyen témát szeretnénk. A darab egy iskolában játszódik, ahol maffiózók jelennek meg és kapják el a tanulókat, míg két bátor lány megmenti őket. A felkészülést októberben kezdtük, és tényleg mindent beleadtunk, hogy jó legyen. Az előadás bemutatója április 29-én volt, jelenleg a május 10-én Szabadkán sorra kerülő versenyre készülünk. Bácskossuthfalván úgy érzem, igen erős volt a mezőny nyolc csapat versenyzett. Szerintem csoportunk számára nem igazán az eredmény a fontos, hanem az, hogy rengeteg barátot szereztünk és hogy jól éreztük magunkat – mondta a nyolcadikos diáklány.

Szöveg: Paraczky László

Fotó: Zsellér Martin, M.É.F.

Közzétette: Németh Dezső