Tiszteletadás Turián és Nádalján
Koszorúzással és alkalmi műsorral emlékeztek meg október 22-én a fasizmus feletti győzelem 81. évfordulójáról a Szenttamás községhez tartozó Turián és Nádalján. A megemlékezés Turiján kezdődött, ahol Petar Drapšin tábornok emlékművénél helyzték el a koszorúkat, majd Nádalja központjában a helyi emlékműnél folytatódott a tiszteletadás. Mindkét településen a hősi halált halt harcosok nevei márványtáblákon olvashatók.
A kegyelet virágait a szenttamási önkormányzat, a Harcosok Szövetségének helyi szervezete, valamint a két település helyi közösségének képviselői helyezték el.
− Nem feledjük őseinket, akik azért harcoltak, hogy ma szabadon élhessünk. Készek voltak mindenüket, még életüket is feláldozni a szabadságért. Turiát és Nádalját 1944. október 22-én szabadították fel, de nemcsak ezen a napon kell tisztelegni a hősök és a háború más áldozatai előtt, hanem rendszeresen ápolnunk kell az emlékezés kultúráját. Ez az egyetlen módja annak, hogy ne merüljenek feledésbe, és hogy gyermekeinket az igazi értékekre neveljük. Hogy a történelem ne ismétlődjön meg, és hogy a jóság mindig legyőzze a gonoszságot – mondta a koszorúzást követően Radivoj Debeljački, Szenttamás polgármestere.
Bogdan Ljuština, a Harcosok Szövetségének (SUBNOR) képviselője hangsúlyozta, hogy büszke a szenttamási községre, mert minden évben megemlékeznek a fontos történelmi eseményekről.
− Egyesületünk e tekintetben nagyon aktív, és mindent megteszünk annak érdekében, hogy a most felnövő generáció egyszer majd átvegye és továbbvigye ezt a hagyományt. Emlékeznünk kell a szerb nép minden szenvedésére, valamint mindazokra a más nemzetiségű harcosokra is, akik őseinkkel együtt küzdöttek a fasizmus és a nácizmus ellen – mondta Ljuština.
A megemlékezésen elhagzott, hogy a második világháborúban Szenttamásról, Turiáról és Nádaljáról összesen 359 harcos esett el: 181 Szenttamásról, 109 Turiáról és 68 Nádaljáról. Mindannyian életüket áldozták a hazáért és a szabadságért.
Forrás: Magyra Szó, Paraczky László
Fotó: Paraczky László


okt 24, 2025 10:41 de.