Egy horvátországi származású, Szerbiából kivándorolt, Németországban élő tanár,
feleség, anya (és még egy tucat női szerep, s a sorrend is felcserélhető)
naplója a Szenttamás.rs portálon
21-22. rész
Dobjuk ki a szemetet!
Annyira tökéletesnek tűnik a megoldás, amely szerint mindent megvehetünk készen. Aki dolgozni jár, nem tud mindig főzni: sem ereje, sem ideje nincs rá. Megszokta, hogy előmelegíti az ételt, és van mit enni adnia a családnak. A gyártók pedig mindent elkövetnek, hogy helyesnek érezzük mindezt.
Ha nem lenne, aki megvenné, nem gyártanának szemetet. A mi igénytelenségünk dönt minket a cukor rabságába. Ha haladtunk volna nagyanyáink útján, akkor ez nem lenne így. Viszont mi hozzászoktunk a kényelemhez. Amikor mindenki dolgozik, és sokat dolgozik, akkor már nem tehetjük meg, hogy egy személy beáll a konyhába, és majd lesz valami. Ez az egész család élete, az egész család tápláléka. Jelentéktelennek tűnik, viszont mégis fontos, hiszen ha helytelenül tápláljuk a testünket, milyen jogon várjuk el, hogy jól működjön. Ilyenkor mindenkinek ott a helye, hiszen meg kell a gyermekeknek is tanulniuk, hogy otthon készítjük el az élelmiszert. Ha nem mutatunk példát, mit fognak követni? A csilli-villi énekesek tökéletesnek látszó életét a videójátékok világában? Követendő példa, nem tagadom! Csak hát, nem mindenkinek jön be. Embereket akarunk nevelni vagy semmirekelőket? Ha egy család úgy dönt, hogy egészségesen akar élni (mi az, hogy úgy dönt?! Nem ez lenne a normális?), nem egy személyen múlik a dolog. Mindenkinek tisztában kell lennie azzal, hogy nem mérgezik magukat tovább, és együtt cselekszenek.
Nem egyszerű, de együtt meg tudjuk csinálni. Külön-külön nehéz, de együtt jobb hellyé tehetjük a világot is. Ha mindenki csak apró lépéseket tesz, már sokat tett. Nem elég olvasgatni, hanem tenni kell. És hatalmas örömmel tölt el, amikor valaki ír, hogy próbálkozik valamivel és mit tanácsolok, pl. egy-egy sütemény esetében. Az egészségünket csak így szerezhetjük vissza. Gondolkodni és tenni kell. Tettekkel bármit elérhetünk.
Feltehetjük a kérdést, hogy a sok, már megvásárolt cukorcsodát megegyük még, vagy mit tegyünk vele. Elajándékozni azért nem jó, mert ezzel másnak ártunk, bármennyire is örülne. Mint a drogos, mielőtt leszokna vagy minden anyagát belövi magának, vagy odaadja másnak. Egyik sem hasznos. A gyermekek sokkal értelmesebbek, mint gondolnánk és megértik, amit mondunk, igaz, nem örülnek neki, és mivel rászoktattuk őket az édességre, nehezen válnak meg tőle. Viszont ha kidobjuk, megmentjük őket a szeméttől, amely csak lerakódna bennük. Ha pedig nem esznek szemetet, csökken a hisztéria mennyisége, a gyerekek sokkal értelmesebben fogadják, ha valamit nem szabad, szófogadóbbak és figyelmesebbek.
Diós álom
Néhány sikertelen kísérlet után nem igyekeztem kipróbálni, milyen a tojásfehérje mézzel felverve. Egy kedves ismerősöm viszont a lánya keresztelőjére maga szerette volna elkészíteni a tortákat és a süteményeket, természetesen egészséges változatban. Hozzám fordult tanácsért. Nem volt mit tenni, és persze engem is érdekelt a dolog, így elkészítettem a tojásfehérjéből készült piskótát mézzel. Gyönyörű és nagyon finom lett! Olyannyira, hogy a saját fotózása előtt megszűnt létezni, a családom tagjainak örömére. Most viszont vendégváróként készítettem egy hasonló finomságot, valódi, piacon vásárolt, házi tejszínnel díszítve (Vajdaságban van, remélem, máshol is kapható). A méz pedig mindig házi mézet jelent. A receptet itt találják:
http://berta-irma.com/dios-alom
Berta Irma
(Forrás: Berta Irma blogja: http://berta-irma.com)
