Művelődés

Szenttamás.rs

Kiskunhalasiak jártak Szenttamáson

 

Határon átívelő kulturális találkozóra került sor a szenttamási Gion Nándor Emlékházban szombaton, október 18-án, amikoris a kiskunhalasi és a helyi művelődési egyesületek képviselői találkoztak egymással. A szenttamási Hagyományápolók Klubjának Kalala néptáncegyüttese ugyanis augusztusban fellépett a halasi Sóstó Fürdő Családi nap elnevezésű rendezvényén, és ott született meg az elhatározás, hogy a jövőben kiszélesítik a két város kulturális együttműködését. A Magyarországról érkezett hét tagú delegációt a halasi Közösségek Házából Király Gábor, Flösser Tamás és Vadkerti Mónika, a Halas Táncegyüttest Cornea Zsolt, a kézműveseket Fehérné Jolika, a fúvósokat Molnár Ferenc, míg az Erdélyi Csillagok Irodalmi Egyesületet Dr. Döme Ottó képviselte. Az emlékház nevében a vendégeket Németh Dezső, dr. Horváth Futó Hargita, Kolenák Ibolya, Forgács Ibolya, Robotka Angéla, Robotka Sarolta, Andrócki Andrea, Gál Brigitta és Paraczky László fogadta.

Halasi vendégek 1

Halasi vendégek 2

Halasi vendégek 3

A szakmai megbeszélések után a vendégek egy rövid körút során megtekintették a szenttamási kálváriát, a Hagyományápolók klubhelyiségét és a Zsebszínházat.

szenttamas.rs