Hírek

Szenttamas.rs

 

Alkotni jó

A Szenttamáson tartott műhelymunkába a gyermekeket is bekapcsolták

Első idei műhelymunkáját tartotta szombaton a szenttamási Kézimunka Kedvelők Egyesülete. A hittanteremben sorra kerülő eseményre hét településről érkeztek kézimunkázó csoportok, a délelőtti foglalkozásokat követően pedig közös ebédre és tapasztalatcsere-megosztásra került sor.

Füstös Erzsébet a szenttamási egyesület elnöke elmondta, idénre két műhelymunkát terveztek, a másodikra szeptember folyamán kerül sor.

− Mivel a teremben csak korlátozott létszámban tudunk dolgozni, így Tiszakálmánfalváról az Árvácska csoport, Verbászról az Aranykalász képviselőit, Kishegyesről a Dália, Törökbecséről a Bokréta, Topolyáról a Nefelejcs, Újvidékről a Mimóza és a szenttamási Hagyományápolók Klub Tulipán csoportjának képviselőit látjuk vendégül. Több témakörben dolgozunk, így különböző formájú tűpárnák, kisüvegekből mécsesek készülnek, de vannak különböző kirajzolt minták, többen pedig a dekupázs technikát választották. A mai találkozó lényege az, hogy barátkozzunk, társalogjunk, és hogy a gyerekeket is bevonjuk a munkába, hiszen alkotni jó – mondta Füstös Erzsébet.

Tiszakálmánfalváról két felnőtt és három gyermek érkezett a szombati műhelymunkára:

− A gyerekeket most hoztuk magunkkal előszőr, ők mágneses papírmunkát készítenek és üvegre festenek, mi felnőttek pedig igen ötletes, dísztök formájú tűpárnákkal dolgozunk. Nálunk június folyamán tervezünk egy hasonló háromnapos műhelymunkát – mondta Mátyás Ágnes, az Árvácska kézimunkacsoport vezetője.

Galbács Éva, a Törökbecséről érkezett vendégek vezetője elmondta, a Bokréta kézimunkacsoport jövőre ünnepeli fennállásának 20. évfordulóját:

− Csoportunknak jelenleg 26 tagja van, Szenttamásra öten érkeztünk. Alkalmi és hagyományos kézimunkával foglalkozunk. Nagyon szívesen teszünk eleget a műhelymunkákra szóló meghívásoknak, mert mindig valami újat tanulunk. Van aki horgolással foglalkozik, a többiek pedig kötéssel és hímzéssel, jelenleg éppen a dekupázs technikát tanuljuk és csináljuk – mondta Galbács Éva.

Fridrik Júlia, a 10 évvel ezelőtt alakult kishegyesi Dália kézimunkacsoport vezetője elmondta, négyen érkeztek Szenttamásra, a tagság pedig mindenféle kézimunkával foglalkozik, és nagy odafigyeléssel kísérik az új technikákat is:

− A műhelymunkához az anyagot a vendéglátók biztosították. Jelenleg éppen gyertyatartó kisüvegeket díszítünk, amit eddig soha nem csináltunk. Bárhova megyünk, mindenhol vannak újdonságok, amelyeket jó kipróbálni. Külön foglalkozunk a gyerekekkel is, számunkra kisebb műhelymunkákat szervezünk – mondta a kishegyesi csoport vezetője.

A helyszínen megtudtuk azt is, hogy a műhelymunka végén a gyerekek Kiss Éva nyugdíjas könyvtáros kíséretében megtekintették a Gion Nándor Emlékházat.

 





 

Paraczky László

szenttamas.rs