Hogyan írjuk, hogyan mondjuk?
Az újvidéki Magyar Tanszéken a május 3-i Kontaktzóna rendezvénysorozat keretében délelőtt 11 órától dr. Cs. Nagy Lajos nyelvész, a magyar helyesírás és helyesírás-tanítás neves szakembere tartott előadást Változások a magyar helyesírásban és a helyesírás tanítása címmel. 15 órától N. Császi Ildikó nyelvész a tanszék szemináriumi könyvtárában Az érvelés tanítása, érvelési gyakorlatok címmel tartott gyakorlatokkal egybekötött előadást.
Dr. Cs. Nagy Lajos nyelvész elmondta, Nyitra, Kolozsvár és Pozsony után külön örömére szolgál, hogy ebben a régióban is tarthat szakmai előadást. Mint mondta, 1977-ben végzett a szegedi tanárképző főiskolán, ezt követően általános iskolában dolgozott, majd nevelőtanár lett egy középiskolai kollégiumban, később a Tanítóképző Főiskolán tanított. 1991 és 1996 között Nyitrán volt vendégtanár, innen a Budapesti Tanítóképző Főiskolára került, majd a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem Magyar Tanszékének vendégtanára volt. 2003-tól a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsésztudományi Karára került, ahol 7,5 évig tanított. 2011‒2016-ig Pozsonyban volt vendégtanár, az ottani Magyar Nyelv és Irodalom Tanszéken. Kutatási területei elsősorban a dialektológia, azaz a nyelvjárás kutatása, emellett a helyesírási gyakorlókönyvek kidolgozása is fontos szerepet tölt be az életében.
‒ A szakmai előadás egy történelmi visszatekintéssel kezdődött, amellyel rámutatott az első helyesírási szabályzattól az utolsóig csaknem minden jelentősebb változásra.
‒ Azért kezdtem a történelmi visszatekintéssel, hogy belehelyezzem az egész rendszerbe a mai helyesírásunkat. A kezdetekben a kancellária játszott fontos szerepet a helyesírás alakításában, a későbbiekben a huszita hangjelölés került előtérbe, amelyet a magyar nyelvben is alkalmaztak. Ebben a helyesírás-típusban minden hangot külön betű jelölt, a latinban hiányzó betűket pedig mellékjeles betűkkel pótolták. A mássalhangzók hosszúságát nem jelölték. A huszita helyesírás mellett tovább élt a kancelláriai helyesírás is. Ami a magyar helyesírást illeti, nagyon fontos az egészben, hogy ahány hang, annyi betű. A magyar helyesírás történetében 1832 jelentett fordulópontot, ekkor jelent meg a Magyar Tudományos Társaság (a későbbi MTA) Magyar helyesirás’ és szóragasztás’ főbb szabályai című könyve. Ekkor már a helyesírási alapelvek is jórészt kialakultak, viszont a hangjelölés még nem volt teljes. Később alakult ki a dz és a dzs hangoknak az írása. Sokan emlékezhetnek rá, mondjuk a korábban született nemzedékből a cz-s jelölésre, de a régi családnevek írásánál megőriztük a ts-t, a th-t ‒ mondjuk a Horváth vezetéknévben ‒ stb. 1984-ben jelent meg a szabályzat 11. kiadása, ami nagy változásokat jelentett a helyesírásban. Egyrészt sokkal kevesebb szabályt hozott, és egyszerűsítette az 1954-es kiadású szabályzatot, másrészt például a dz-nek és a dzs-nek az elválasztását is szabályozta, tehát nem vette külön, egy egységként viszi mindig tovább. A 12. kiadás, amely 2015-ben jelent meg, felvette a tárgyneveket, mozdonyneveket, fegyverneveket, hangszerek nevét stb.
‒Az mindenképpen leszögezhető, hogy a társadalom változása az, ami magával hozza a nyelv változását?
‒ Igen, így igaz, hiszen a nyelv folyton változik. Bizonyos dolgokban egyszerűsödik, valahol gyorsabban beszélnek, rövidebben, illetve több rövidítést használnak, másrészt a szerkezetek is változnak, változik a szavak jelentése, új fogalmak alakulnak ki, és a helyesírásunk igyekszik ezt követni. Itt el kell mondani azt, hogy a nyelv nemcsak társadalmi, hanem területi változásokban is él, és ez a területi változat rányomja bélyegét a helyesírásra is. Csak egy példával illusztrálnám: pl. a Balatontól délre, Somogy megyében nem ismernek felső nyelvállású hosszú magánhangzókat, úgyhogy ott a tanító helyett tanittó-t mondanak. Az ilyen helyen a tanítóknak, tanároknak nagyon fontos szerep jut. Az egyik az, hogy hagyni kell a gyermeket, hadd mondja így, ugyanis ez az ő anyanyelve. Ezt tudományosan vernakuláris nyelvnek nevezzük, és ez az első nyelv, amellyel legkönnyebben, a legkisebb energia befektetéssel fejezi ki magát. Ezt hagyni és támogatni kell. Ugyanakkor meg kell tanítani más regiszterre, akár többre is, és a hivatalos nyelvhasználatra. Ezzel a gyerek sokkal gazdagabb lesz. Nem megszigorítani kell és rászólni, hej, de csúnyán beszélsz, hanem mellé kell tenni, bátorítani, hiszen gazdagabb lesz, mint az a gyerek, aki tud egy szűk átlagnyelvet. Az ilyen gyerek tudja, ismeri a nagyszüleinek is a nyelvét, és amikor hazamegy, úgy beszél, hogy a nagyszülők rászólnak: ‒ Hej, fiam, de kikupálódtál, már nem is a mi nyelvünkön beszélsz! Konkrétan, az egyik egyetemi kollégám, amikor az édesapjával beszél, akkor a rábaközi nyelvjárást használja, de igyekszik a hivatalos normát is betartani. Ezek az emberek tehát gazdagabbak.
‒ Az elmúlt 30 év alatt mennyi anyag gyűlt össze egy újabb kiadványhoz, illetve mennyire nyúl vissza ez a szabályzat a múltba? Ugyanis, úgy tűnik, elég sok minden leegyszerűsödött, ugyanakkor több esetben újra alkalmazhatóak a régi szabályok.
‒ Igen, ez igaz. És mivel a társadalom, a nyelvhasználat és részben az írás is átalakult, az elmúlt 30 év alatt valóban egész könyvre való anyag összejött. Az történt, hogy rájöttek, az 1984-es szabályozás túlságosan merev volt, ezért több helyen a nyelvhasználat újított. Például a 11-es könyvben az elseje dátum írásakor úgy írtuk, hogy 1-jén, viszont az új szabályzatban már elfogadott a régi, azaz az 1-én írásmód is, de ide sorolható az 1-ji vagy az 1-jei is. Tehát a szabályzat fontos jellemzője az, hogy megenged kettősségeket is. Az egyik kolléga úgy fogalmazott, hogy ez a kötet kényelmesebbé teszi a helyesírást a használó számára – mondta a nyelvész.
Dr. N. Császi Ildikó, a maribori Magyar Tanszék lektora 1985-ben végzett a Budapesti Tanítőképző Főiskolán tanítói szakon, 1988-ban a SZTE magyar szakán. Általános, majd középiskolában tanított, a doktori munkához az anyaggyűjtést 1996-ban kezdte meg. Az ELTE-n szerzett doktori fokozatot 2003-ban, majd a Károli Gáspár Református Egyetem Magyar Nyelvtudományi Tanszékére került. 2013-tól a Maribori Egyetemen tanít vendégoktatóként.
N. Császi Ildikó szerdán délután a tanszék szemináriumi könyvtárában Az érvelés tanítása, érvelési gyakorlatok címmel tartott előadást. Az előadás előtt kértük fel a Tinta Könyvkiadó gondozásában megjelent Magyar nyelvjárások című közös könyvük rövid bemutatójára.
‒ Hány tájegységet dolgoz fel a kötet?
‒ Juhász Dezső volt az, aki az Osiris kiadásában 2000-ben megjelent Magyar dialektológiában már nem nyolc, hanem tíz tájegységről beszél, mert a székely és a moldvai tájegységeket különválasztották egymástól. A Magyar nyelvjárások című kis kötetben igyekeztünk az olvasók és nyelvhasználók számára egy közérthető, ismeretterjesztő nyelvezetű nyelven bemutatni a magyar nyelvjárásokat. Amiben ez a könyv egy kicsit másabb, mint az eddigi tudományos munkák, hogy minden jelenséget megpróbáltunk térképekkel, ábrákkal szemléltetni, hogy világosan és egyértelműen bemutatható legyen a nyelvjárásnak a jelensége és területisége is. Az egyes nyelvjárási jelenségeket tüzetesebben végigvettük, majd a nyelvjárási területeknek a bemutatását is. Tehát nem egy telefonkönyvszerű felsorolást próbáltunk megírni, hanem az egyes jelenségeket példákkal, példamondatokkal illusztrálni. Ugyancsak igyekeztünk minden területről szövegmutatványokat is bemutatni, egyszerűsített fonetikai lejegyzéssel. Tehát nem az egyébként szokványos nyelvjárási jelenségek tüzetes, aprólékos bemutatásával foglalkoztunk, hanem arra törekedtünk, hogy a hétköznapi olvasó számára is egyértelmű legyen maga a nyelvjárás-szöveg olvasása.
‒ Mit tapasztaltak, mennyire vesznek ki ezek a nyelvjárások?
‒ Az anyaországot tekintve a helyzet az, hogy eléggé erőteljes az egységesülés, és ez a médiának köszönhető. Ma már mindenki néz televíziót, hallgat rádiót. A köznyelv használata egységessé teszi a magyar nyelvhasználatot, de természetesen nem zárhatjuk ki a regionális jelleget sem. Azt látjuk, hogy a peremvidékeken, a határon túli területeken, ahol kevésbé férnek hozzá a magyar médiához, sokkal nagyobb az esélye, hogy megmarad az anyanyelvjárás, és ezt látom, tapasztalom a muravidéki hallgatók beszédében is. Muravidéken ugyanis a magyar nyelvhasználók erőteljesen megőrzik a nyelvjárási jelenségeiket, még azok is, akik a standard beszédet is ismerik. Ezt úgy értelmezem, hogy tudnak kettősnyelvűként regisztert váltani az anyanyelvjárásuk és a standard nyelvváltozat között, de azért érezhető a zöngésvilág mássága.
‒ Ha már Muraközt említjük, mi mondható el, mennyire erős az államnyelv hatása a kisebbségi, ez esetben a magyar nyelvre?
‒ Nagyon erős. Ezt látjuk, tapasztaljuk, ahogy a kisebb közösségben egyre inkább fogy a magyarság létszáma. A fiatalabb generáció esetében a kétnyelvűség esetében a szlovén dominál. Mindannak ellenére, hogy kétnyelvű iskoláink vannak, a nyelvválasztások száma erőteljesen mutatja, hogy az anyanyelvű magyar osztályokba csak néhány gyerek iratkozik be, a környezetnyelvű magyar osztályokban viszont sokkal többen. Mindez azért van, mert a felsőbb tagozatokban megszűnik ez a kedvezményezett helyzet, és a szlovén nyelvet anyanyelvként kell tudniuk a gyerekeknek ‒ mutatott rá a lektor.
Az előadásokon megvásárolható volt Cs. Nagy Lajos Helyesírási gyakorlókönyv ‒ A magyar helyesírás szabályai 12. kiadásához (Trezor Kiadó, Budapest, 2016) című könyve és a szerzők közös Magyar nyelvjárások című kötete (Tinta Kiadó, Budapest, 2015).
Paraczky László
