Családi Kör
2019. február 14.
Horribilis adó a szántóföldekre
Az adót az érték 0,3 százaléka alapján számolják el. Ez most tizenötezer dinárba kerül, hétszer többe, mint korábban, amikor 2100 dinárt kellett fizetnem. A másfél hold földem után a 2018-as évre tizenkétezer dinárral kell többet fizetnem, mint előző évben, pedig már akkor is építési telek kategóriába sorolták be. – nyilatkozta az egyik érintett Tóth Imrének
Átrendeződtek az erőviszonyok
Pontosan nem lehet felmérni, hogy mennyivel csökken a mezőgazdasági termelők száma., tudniillik az idős háztartások leállnak, nem jelentik ki a gazdaságot, a törvény értelmében pedig csak három-négy év múlva szűnik meg automatikusan a gazdaság bejegyzésének vezetése. – Vígi Zsoldos Zsaklina írása
Hamar jött a hátbadőfés
Ehelyett kiosztottak egy – már kész – 25 oldalas dokumentumot, amely konkrét határozatjavaslatként az alábbiakat tartalmazza: a Petőfi Sándor iskolát megszüntetik, összes dolgozóját munkaerő-felesleggé nyilvánítják, épületében minden jel szerint középiskolai diákotthont létesítenek, tanulóit pedig szétosztják a megmaradó három becsei általános iskola között. – Beretka Ferenc írása az óbecsei Petfői Sándor Általános Iskolával kapcsolatban
Nyugdíjemelés az év végén?
A nyugdíjasok csak voksoláskor fontosak – A Költségvetési Tanács szerint a nyugdíjakat decemberben igazítják ki, számításuk szerint átlagban 5-6 százalékkal. A tanács úgy véli, nem jó, hogy már az év eleji első gazdasági eredmények után elkezdődik a találgatás az újabb emelésről, és egész évben tart. – Takács Magda jegyzete
A kátyúkat betömik, ugye?
Aki Szerbiában él és/vagy közlekedik, azt nem fogja meglepni a Davosban megrendezett Világgazdasági Fórumon közzétett adat, amely szerint a 140 ország útjainak minőségét tartalmazó ranglistán Szerbia a 120. helyen áll. Annak ellenére, hogy a Putevi Srbije közvállalat adatai szerint az ország évente húszmilliárd dinárt, vagyis százhatvannyolcmillió eurót (!) költ az utak karbantartására, a helyzet nem javul.
A rutinos férfiak térhódítása
„Ha ez így folytatódik, a következő versenyt a magyarkanizsai Gyógyfürdő sportcsarnokában rendezzük majd meg” – mondta félig viccesen, félig komolyan Ábel István, a III. keresztrejtvény- és II. sudokufejtő verseny főszervezője, ugyanis a szombaton megrendezett megmérettetésre hatvanöt versenyző érkezett.
Évtizedeken átfutó emlékezettel
Gyilkosság történt a Duna utcában! Szakszervezeti lapként a Dolgozók témaválasztásában előtérbe kerültek az életszínvonallal, szolidaritással, nyaraltatással kapcsolatos témák – fogalmazott a lapunknak adott interjúban Sinkovits Péter író, költő, újságíró, a Magyar Szó egykori főszerkesztője, a Családi Kör elődje, a Dolgozók volt munkatársa.
Trónok arca
Azoknak az országoknak az esetében, amelyekről szinte mindenki tudja, hogy ki az épp aktuális államelnök, kormányfő, trónbitorló, nagy valószínűséggel megjósolható, hogy valami nincs rendben. Azért is szerepelnek a híradásokban, azért tudunk róluk. – Kókai Péter vezércikke
„Legyen szalonna és sonka”
„Először leforrázták a disznót, majd szalmalánggal megpörkölték. A hatvanas években már fával pörköltek, egy kis, kézzel hajtható eszközzel, amely kinyomta a lángot, ezt is bemutattuk most, mint ahogyan a gázzal való pörkölést is. A disznó szétbontása is hagyományos módon történt. – Tóth Imre riportja
Vajdasági zenekarok bemutatása: Csantavéri Ifik
Vendégségben Bezdánban, Muzslyán, Bajsán, Temerinben, Ürményházán, Tiszaszentmiklóson
KÖZÉLET: Átok vagy áldás? – Balla Lajos írása
KÉPHISTÓRIÁK: Pozitív percek
TUDOMÁNY: Kell-e félnünk a mesterséges intelligenciától? – Wilhelm József jegyzete
MAGYARORSZÁG: Mosolydiplomácia
TÁRCA: A pénz szaga – Nagy Nándor jegyzete
SAJTÓTÖRTÉNET: Hatvannyolc színes oldalon – Szabó Palócz Attila írása
ASZTALIZENE: Oly korban – Radics Viktória tárcája
IRODALOM – Lovra Éva: Izraeltől a Palesztin területeken keresztül a találkozások értelméig
ÖTLETSAROK: Horgoljunk szerelmet
NEM A GÓLYA HOZZA: Lassan népbetegség a koraszülés
AZ ORVOS VÁLASZOL: Apró dudorokkal kezdődött
HOROGRA AKADVA: Látnak, vagy nem látnak?– Huzsvár József cikke
SPORT: Rozik – Németh János írása
KONYHA: Szív alakú sütik
Ezenkívül: kis és óriás keresztrejtvény, szamuráj sudoku, gyerekszoba, horoszkóp, műveltségi teszt, apróhirdetések, társkereső, viccek és tv-műsor.
Borítónkon Kószó Attila fotója látható.