Sport labdarúgás

Szenttamas.rs

 

Két győzelem egy döntetlen

Itthon győzött a nádaljai Napredak, idegenből hozott pontokat a turiai Mladost labdarúgó csapata, a Srbobran labdarúgói pedig döntetlent játszottak

A Vajdasági Liga északi csoportjának 13. fordulójában idegenben a turiai Mladost Čelarevon a ČSK Pivara csapatával játszott, és 1:0 arányban győzött. Az újabb három bajnoki pontnak köszönhetően a turiai csapatnak most 28 pontja van és továbbra is a táblázat 3. helyén áll. Az őszi idény következő fordulójában vasárnap délután a Mladost a szabadkai Bačka 1901 csapatával játszik. A találkozó 13 órakor kezdődik.

Szombaton és vasárnap a tizenharmadik forduló mérkőzéseit játszották a Szabadkai Ligában is. A Srbobran labdarúgó csapata vasárnap idegenben a sóvéi (Ravno Selo) Proleter csapatával mérkőzött, a találkozó 1:1-es döntetlennel ért véget. A kiserdei csapat így továbbra is a táblázat első helyén áll, az eddigi mérkőzéseken 32 bajnoki pontot szerzett, de ugyanennyi van a verbászi OFK Vrbas együttesének is, így a szenttamásiaknak a hátramaradt pár fordulóban igyekezniük kell, amennyiben továbbra is vezető pozcióban szeretnének maradni. A kék-fehérek szombaton, november 13-án a kiserdei pályán az ókéri (Zmajevo) Obilić labdarúgó csapatát fogadják. Ez a találkozó is 13 órakor kezdődik.

Az ugyanebben a rangfokozatban versenyző nádaljai Napredak csapata szombaton hazai pályán a táblázat alsóházában lévő Tornjoš labdarúgóival játszott, és 2:0 arányban megnyerte a találkozót. A nádaljai labdarúgó csapatnak nagyon nagy szüksége volt a győzelemre, hiszen így elrugaszkodott a táblázat alsóházától, 13 forduló után 16 bajnoki pontot gyűjtött, és jelenleg a 10. A Napredak az előttünk álló hétvégén a kucorai Iskra vendége lesz.

 

P. L.

szenttamas.rs