SZENTTAMÁS:
Működik a távoktatás (7. rész.)
Szülőként a távoktatásról
A. Á. (név és cím a szerkesztőségben): − Egy nyolcadikos és két középiskolás fiú édesanyja vagyok, tehát kétféle tapasztalatom van, mivel az idősebbek ugyanazon középiskolába járnak. Ami az általános iskolát illeti az első hét nagyon zűrzavaros volt, és akkor azt gondoltam, hogy ha ez így folytatódik, valószínű megbolondulok. Szerencsére a második hétre már rendeződtek a dolgok, a tanároknak is sikerült nagyjából felkészülniük, és aránylag mindenki az órarend szerint küldi, kéri vissza a feladatokat. Jó időbeosztással jut idő mindenre. Talán ez lenne az egyik legfontosabb jellemzője a távoktatásnak. Mivel a gyerekekre vár az érettségi is, amire külön kell készülni, így több időt kell a tanulásra fordítaniuk, mint a többieknek, de szerintem ez akkor is így lenne, ha iskolába járnának. Valószínű, hogy ahol több alsós van a családban, a távoktatás nagyon nehéz, mivel a szülőnek két gyerekre kell egyformán odafigyelniük. Viszont a tanárokat is meg kell értenünk, mert nekik sem könnyű ez a helyzet, főleg azoknál a tantárgyaknál, amelyek hetente többször ismétlődnek, mert ha ezt még megszorozzunk az osztályok számával, az többszörös túlórát jelent. Ezt mindenképpen el kell ismerni. Eddig a tananyagot az órán elmagyarázták, levezették, de most mindezt előre el kell készíteni, megtalálni a módját, hogy lenne a legegyszerűbb megértetni a gyerekkel. Így a pár perces videó vagy egy-két oldalas prezentáció mögött, hiszem azt, rengeteg munka van. Azt tapasztalom, hogy a diákok és a tanárok között is vannak olyanok, akik nem vették túl komolyan ezt a feladatot, és az egy hónap alatt még egy házit is kellett küldeni. Ugyanez a középiskolára is érvényes. Bár itt a tanárok nagyon előrelátóak, és a számítógépes oktatási program is jól meg van szerkesztve. A gyerek a saját naptárában szépen tudja követni kinek, mikorra és mit kell elkészítenie. Mindent összegezve, meg vagyok elégedve a tanárok munkájával, szerintem jobban nem is lehetett volna megoldani a távoktatást.
Nem kis kihívás elé néznek most a családok, a szülők és a gyermekek. Sok feladat hárul a pedagógusokra, de még több a szülőkre, írja egy háromgyermekes, pedagógus anyuka (S. K., név és cím a szerkesztőségben): − Március derekán, amikor bejelentették a kényszerállapotot a karanténnal és a digitális oktatással karöltve, legelső lépésünk az volt, hogy tudatosítsuk a gyerekekben, attól, hogy nem megyünk iskolába, még van tanítás, tanulás. Ez nem egy hirtelen jött szünidő. Ez volt a legfontosabb, amit le kellett tisztázni minden diákkal és szülővel egyaránt. Eddig is volt napirend, órarend. Mivel változás történt, mi a gyerekekkel egy újat készítettünk a digitális oktatás első napjaiban, amit próbálunk napi szinten követni. A gyerekekkel itthon eddig is tanultunk, és segítettünk nekik leckét írni, amennyiben szükségük volt a segítségünkre. Most azonban sok esetben nekünk kell tanítanunk őket, ami nagyon nem ugyanaz. A munkánk és a tanítás mellett ott vannak az egyéb feladatok, egyéb gondok is. Segítenünk kell a nagyszülőket, szülőket és az idős rokonokat. Sokan a munkájukat veszítik most el, vagy élelmiszert sem tudnak vásárolni. Félünk a megbetegedéstől, hogy elveszíthetjük a szeretteinket. Teljesen új felületek kezelését kell megtanulnunk, hogy működjön a rendszer. Nekünk is ugyanannyira nehéz és ijesztő ez a helyzet, mint a pedagógusoknak. Szerencsések vagyunk, mert van elég eszközünk itthon, és az internet is elég gyors. Digitális kompetenciák tekintetében sincs okunk panaszra, kivéve a gyerekeket. Jól kezelik az eszközöket ugyan, de mappákat létrehozni, letölteni, feltölteni és majd fél tucatnyi kommunikációs csatornát folyamatosan figyelni, ellenőrizni, nem tudnak. A nagyobbik gyerekünk már önállóan dolgozik, van, hogy napi 5-6 órát is a számítógép előtt tölt, igyekszik minden tantárgyból a lehető legjobban teljesíteni. A kisebbekre viszont már több időt kell szentelni, a házi feladataikat fotózva kell visszaküldeni, tehát erről is nekem, szülőnek kell gondot vezetnem. Ami a televíziós órákat illeti, szerintem útmutatónak, irányadónak megfelelnek, de természetesen kevésnek bizonyulnak az ismeretek elsajátításához. Fontos szerepet játszanak az iskolai tanáraink, akik a mi esetünkben kivétel nélkül segítőkészek, megértőek, bármikor kérdéssel fordulunk hozzájuk, készséggel, türelmesen megválaszolják azt (remélem, több szülő is osztozik a véleményemen). Így egyensúlyozunk a munka, a tanulás és a háztartás között… Úgy érzem, a hatodik hét vége felé egyre jobban és jobban belerázódunk a dolgok menetébe: lassan minden szereplő megtanulja használni a digitális eszközöket, már nem olyan idegen számunkra a digitális közeg, és ami a legfontosabb, mostmár nem pusztán csak a feladatok oda-vissza küldözgetése zajlik, hanem ‒ bármennyire hihetetlennek hangzik is ‒ meg is tanulnak valamit. Természetesen semmi sem pótolhatja a valódi iskolai közeget, az iskolában megszerzett ismeretek elsajátítását, de remélem, hogy a távoktatásnak sikerül betöltenie feladatát, s még jobban, hogy a járvány mielőbb véget ér.
A. A. (név és cím a szerkesztőségben): ‒ Ez rendkívüli helyzet, amelyre nem lehet megfelelően felkészülni, még most is kicsit olyan, mintha egy rossz amerikai katasztrófafilmet néznénk, de sajnos, ez a valóság. Ami az oktatást illeti, csak elismeréssel tudok nyilatkozni a tanítónőnk, valamint a többi oktató munkájáról. Türelmesek, segítőkészek, a nap bármely szakaszában rendelkezésünkre állnak, és ez elismerésre méltó. Mi szülők bizonyos értelemben a pedagógus szerepét töltjük be, ami felelősségteljesebb hozzáállást kíván, sokkal több időt vesz igénybe, de ez ellen most lázadni és mélatatlankodni felesleges, mert a helyzeten nem tudunk változtatni. Szorgalamasan követjük a Pannon TV közvetítéseit − amelyek egy kicsit érdekfeszítőbbek is lehetnének −, ez valamennyire megkönnyíti a tananyag ismertetését, és persze tanulunk. Mi is, mint mindenki, reménykedünk, hogy mihamarabb véget ér ez a rendkívüli helyzet, és visszatérnek a normális hétköznapok.
2020. április 23.
